Kásler Miklós újabb beszélgetést tett közzé a közösségi oldalán a múlt hétvégi tüntetés nyomán, amelyet az egészségügyi szakdolgozók az egészségügyben zajló folyamatok miatt tartottak. 

A múlt heti egészségügyis tüntetés margójára: Kásler azt állítja, ismeri a nővérek és ápolók érzéseit
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője szombaton tett közzé egy vele készült interjút a Facebook-oldalán. Mindezt azután készítették el, hogy múlt hétvégén az egészségügyi szakdolgozók az egészségügyben zajló folyamatok ellen tüntettek – írja a hang.hu.

1974 óta volt alkalmam arra, hogy ismerjem a magyar nővéreket, ápolónőket. Ismerem az érzéseiket, ismerem a törekvéseiket, ismerem az ambícióikat. A 2022 januárjáig megtörténő fizetésemelés az ápolónők esetében két és félszeres fizetésnövekedést jelent, ami azért tetemes, főleg ha visszatekintek arra, hogy 1974-től volt-e egyáltalán ezt megközelítő fizetésemelés a magyar egészségügyben

– mondja a videóban Kásler. 

A felvetésre, hogy nemcsak pénzről, de élet-és munkakörülményekről is szólt a tiltakozás, Kásler azt mondta: a nővérek szociális helyzetének javításában ez a kormány 2010 óta olyan programot hajt végre, amelyhez ő hasonlót se tud megemlíteni, például 23 városban nővérszállókat újított meg a kormány, illetve újakat építtetett.

Arra, hogy ebben a helyzetben kimegy egyáltalán ápolónak, Kásler azt mondta: aki elhivatottságot érez – ugyanúgy, ahhoz ez mindig is volt. – Elhivatottság nélkül ezen a pályán nem lehet boldogulni – mondta hozzátéve, nyilvánvalóan ehhez az anyagi körülményeket is biztosítani kell számukra.

A járványhelyzetről szólva Kásler azt mondta, 3-4 hete egy irányba mutat a tendencia: Magyarországon is az „ajtaink előtt″ van a negyedik hullám, az egyetlen fegyver ellene az oltás. Arra a kérdésre, hogy az ellenzék szerint nem egyértelmű a harmadik oltás eljárásrendje, a tárcavezető úgy válaszolt: az ellenzék mindig támad valakit vagy valamit. 

Forrás: hang.hu
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Csak ezt a pár sort másolom be, azt hiszem ez mindent elmond!!

"ismerem az ambícióikat. A 2022 januárjáig megtörténő fizetésemelés az ápolónők esetében két és félszeres fizetésnövekedést jelent, ami azért tetemes, főleg ha visszatekintek arra, hogy 1974-től volt-e egyáltalán ezt megközelítő fizetésemelés a magyar egészségügyben"

Tudja ez az ember, hogy azóta majd 50 év telt el és még meri azt állítani, hogy két és félszeres emelés volt 74 óta!!
Tessék mondani, az árak milyen százalékban nőttek azóta??? Gondolok itt mos MINDENRE, de főleg az élelmiszer-árakra!!!

1974-ben sokkal jobban meg lehetett élni a fizetésből mint manapság, ezt tapasztalatból mondom!!!

Gondolkodni is kellene, mielőtt valamit állítunk, nem csak beböfögni valami irtó nagy baromságot!!!:DDD
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Ha tényleg ismeri, sz@r lehet neki :-)))...
ágimami
Csak ezt a pár sort másolom be, azt hiszem ez mindent elmond!!

"ismerem az ambícióikat. A 2022 januárjáig megtörténő fizetésemelés az ápolónők esetében két és félszeres fizetésnövekedést jelent, ami azért tetemes, főleg ha visszatekintek arra, hogy 1974-től volt-e egyáltalán ezt megközelítő fizetésemelés a magyar egészségügyben"

Tudja ez az ember, hogy azóta majd 50 év telt el és még meri azt állítani, hogy két és félszeres emelés volt 74 óta!!
Tessék mondani, az árak milyen százalékban nőttek azóta??? Gondolok itt mos MINDENRE, de főleg az élelmiszer-árakra!!!

1974-ben sokkal jobban meg lehetett élni a fizetésből mint manapság, ezt tapasztalatból mondom!!!

Gondolkodni is kellene, mielőtt valamit állítunk, nem csak beböfögni valami irtó nagy baromságot!!!:DDD
Eladott Ország
Nem érzés ismerete szükséges te cinikus pofátlan barom, hanem tisztességes fizetés kell! Most „csak” egy sürgősségi osztály zárt be, de korábban hasonlóképpen járt az ország másik pontján a zalaegerszegi traumatológia is, ahol túl sokan mondtak fel ahhoz, hogy folytatni tudják tevékenységüket. Két figyelmeztetés ez, azonban akinek fel kellene ébrednie, az az EMMI, ők viszont képtelenek beismerni azt, hogy valódi probléma alakult ki az egészségügyben. Szerintük nincs itt semmi látnivaló, van elég orvos és szakápoló, ágy is van elég, nem is beszélve az eszközökről. A gond csak az, hogy ha ez fedné a valóságot, akkor nem zárnának be osztályokat és nem kellene elhalasztani műtéteket akár hónapokkal is, ami idővel a beteg halálát jelentheti. Ha lenne elegendő orvos, eszköz és ágy, akkor nem növekednének a várólisták, hanem csökkennének. Az EMMI egyszerűen hazudik, a valóság pedig pofánveri az embert.
nezelodo
Kásler max. az orvosbárók szűk csoportjának érzéseit ismerte, és ma is azt képviseli. Azok a hálátlan eü dolgozók, és most az elfelejtett nővérek essenek hasra a nagyfőnökük nagyotmondása miatt? Nem esnek, hanem sajnos aki teheti lelép.
Béla333
Lehet, hogy ismeri Kásler (a hóhér) az egészségügyi dolgozók érzéseit, de a jelek szerint magasról szarik rájuk!
justhpeter
Biztos hogy hazudik. Ha valóban nismerné főbelőtte volna magát.
Toller Béla
Mi is állítjuk, hogy nem a tudatlansága miatt ekkora g..ci a káséer, hanem az elméje miatt ! Véletlenül senki sem lesz miniszter orbán kormányában ! Aljas, erőszakos, cinikus és gőgös ...seggfej !

human
Kásler mondta egy konferencián, hogy az ápolók és nővérek nem a pénzért hanem hivatástudatból dolgoznak. Azt is hozzáfűzte, hogy pénzben nem mérhető a munkájuk. OK, de ez nem jelenti azt, hogy akkor már meg sem kell őket fizetni.
ómió
Még, hogy ismeri? A bolsi alfajét tuti nem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.