Egy augusztus 13-ai kormányhatározatból derült ki, hogy a kormány állami készfizető kezességet vállal egy védelmi ipari fejlesztéshez szükséges hitelfelvételhez – írja a HVG.hu.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Pár hónapja lehet tudni, hogy a volt londoni nagykövet – nem mellesleg Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje – beszállna a cseh repülőgép-gyártásba.
Az Aero Vodochody nevű, repülőgépgyártással és -fejlesztéssel foglalkozó céget venné meg, a hitel valószínűleg ehhez kell. A gyárat korábban a Habony Árpád hitelezőjeként ismertté vált Tombor András akarta megvásárolni, de ő végül nem tudta leszállítani az üzlethez szükséges összeget.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf cége, a HSC Aerojet Zrt. 150 millió eurós (mintegy 53 milliárd forint) hitelt vesz fel a Magyar Fejlesztési Banktól, melyhez a kormány vállal állami készfizető kezességet.
Ez a pénteki Magyar Közlöny egyik kormányhatározatából derült ki, eszerint a lépés egy védelmi ipari fejlesztéshez szükséges. Az állami kezesség a 150 millió euróból eredő tőkekövetelés 80 százalékára vonatkozik.
Az állami kezességvállalás azért nincs ingyen, a díj mértéke a tőkekövetelés 5,3 százaléka, amit egy összegben kell megfizetni. Hogy mikor, az nem derül ki, erről a pénzügyminiszternek kell tájékoztatnia a hitelfelvevőt. A kezességvállalás 2021. december 31-ig él.
14 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ha nem vesszük vissza a közpénzt és vagyont, akkor mindnyájan csomagolhatunk és húzhatunk a pi...ba!
Nehéz lesz eldönteni, merre induljak, Kína vagy ny. EU. felé.
Sajnos a fidfanok is velünk együtt fognak vándorolni.
Megnyílott a kutya-tár,
Síppal-dobbal megnyitotta
Kutyafülü Aladár.
Kutya-tár! Kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!
Húsz forintért tarka kutya,
Tízért fehér kutya jár,
Törzs-vevőknek öt forintért
Kapható a kutya már.
Kutya-tár! Kutya-tár!
Kutyafülü Aladár!
Ja nem. Mi. Elmentek ti a jó huha anyátokba Qurmányostól Fitymástól alja szemét tróger rendxarotokkal együtt.
Egyébként megint elvesztette közpénz jellegét 53 MILLIÁRD forint.
Új hozzászólás