Tavaly szeptemberben Európa-szerte berobbant a járvány második hulláma, miután az országok nagyjából hasonló körülmények között töltötték a nyarat – kezdi összefoglalóját a g7.

Vérfagyasztó jövőkép – Kelet-Közép-Európát sújthatja leginkább a negyedik hullám, gondban Magyarország?
Kép:Pixabay

Az adatokból jól látszik, hogy a még csak részleges védelmet nyújtó első oltáson a déli, a nyugati és az északi tagállamok lakosainak több mint 65 százaléka esett túl, de akad példa 75 százalék feletti átoltottsági arányra is: Dánia, Portugália, Spanyolország és Málta is az első oltások beadásában élen járó országok csoportjába tartozik.

A közép- és kelet-európai régióban még mindig viszonylag magas átoltottságú Magyarországról nézve különösen aggasztó, hogy az olyan kedvelt szomszédos nyaraló- és kirándulóhelyeken, mint Horvátország és Szlovákia, épp csak eléri a negyven százalékot az oltottak aránya, míg Romániában a lakosságnak mindössze 27 százaléka kapott legalább egy adag vakcinát.

A keleti, illetve a középső régió lemaradása e tekintetben is látványos, a fentebb már említett országok mellett Bulgária helyzete különösen aggasztó:

az itt lakók mindösszesen 17 százaléka kapta meg mindkét oltását a többadagos vakcinákból.

A fenti regionális különbségek még inkább aggasztók, ha figyelembe vesszük, hogy a koronavírus épp ebben a térségben különösen pusztító volt az eddigi tapasztalatok szerint.

Magyarországról szemlélve pedig további szomorúságra adhat okot, hogy míg tavasszal még kiemelkedő arányban váltak védetté a magyarok (és egy darabig más keleti tagállamok is viszonylag jól haladtak a vakcinációval), az átoltottsági rangsor csúcsáról egyre lejjebb csúszik a magyar statisztika.

Ez abból a szempontból nem meglepő, hogy korábban elsősorban a vakcinákhoz való hozzáférés határozta meg az előrehaladást, ebben pedig hazánk előnyre tett szert a Szputnyik V és a Sinopharm beszerzésével. Most már viszont Európában az oltóanyag mennyisége nem igazán szűk keresztmetszet, így olyan puhább tényezők vették át a főszerepet, mint hogy mennyire bíznak az emberek hazájuk állami és azon belül az egészségügyi intézményrendszerében, mennyire félnek a megbetegedéstől, illetve milyen korlátozásokkal kénytelenek szembenézni, akik nem oltatják be magukat.

Pedig abban most már teljes egyetértés van a szakemberek között, hogy a koronavírus Európa-szerte domináns delta változata sokkal fertőzőbb a harmadik hullámot okozó brit variánsnál, és gyűlnek a tapasztalatok arról is, hogy az általa okozott megbetegedés súlyosabb.

A délkelet-európai országok legfeljebb csak abba kapaszkodhatnak, hogy az izraeli adatok szerint korábbi koronavírus-fertőzöttség nagyobb arányban véd a delta variáns ellen, mint a kétdózisos Pfizer-oltás. Ha pedig egy országban a hivatalosan kimutatottnál nagyobb volt az átfertőzöttség, akkor az ezen az úton kialakult immunitás is jelentősebb lehet. 

Magyarországon a legfrissebb adatok szerint a negyedik hullám bekövetkeztével némileg élénkül az oltások iránti érdeklődés, ráadásul augusztus eleje óta harmadik adagra is lehet jelentkezni. A kormány továbbra is az oltások propagálásával igyekszik megakadályozni a járvány felfutását, korlátozásokról egyelőre nincs szó.

Érdemes felidézni, hogy egy éve augusztus végén már napirenden voltak a határok lezárásával kezdődő őszi szigorítások, igaz, akkor a koronavírus elleni szérumokat még csak javában fejlesztették a gyártók.

Most egyelőre csak és kizárólag a vakcinák jelentette védelemre alapoz a kormány.

Ezt a stratégiát azonban pont az teheti próbára, ha az izraelihez hasonló negyedik hullám esetén sem lenne hajlandó érdemi korlátozásokat bevezetni  főleg, ha még az oltatlanok számára sem lépné ezt meg.

Forrás: g7.hu 
Címlapkép: Pixabay

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Az egyik nagy hiba volt a kormány részéről, hogy az első oltás után pár nappal a delikvens megkapta a védettségi kártyáját, így már nem foglalkozik a második oltással, elvégre ő "igazoltan védett". Holott a fele sem igaz! Ha viszont elkapja a fertőzést, majd elmondja, hogy az oltástól kapta el. Még ha az első oltásnak már jó pár hónapja.
Pálinkás Pál
@division: a félrevezető az hogy egy koszos lódoktor pofázik állandóan..aki ráadásul egy vén szar..erősen veszélyeztetett...egy ilyen nekem ne ossza az észt..és mondtam már..idelinkelsz valamit egy ócska megosztó oldalról?...ez annyira hiteles mint te magad..
ómió
Újabb efftársi "vátész lépett elő"?
division
@Pálinkás Pál: A te linkjeid semmivel sem szoktak hitelesebbek lenni, de persze nyilván nem ismered el ami neked ellentmond.
Pálinkás Pál
@division: én nem bulvárlapokból, meg közösségi oldalak felhasználói beböfögését linkelem...
division
@Pálinkás Pál: Tudom, te a saját véleményedet szoktad írni, ami semmivel sem jobb:-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.