Csak hiszti volt, ugye, Pintér miniszter? - 12 százalékos halálozási többletért felelős a Covid 2023 utolsó heteiben

Emlékeznek a tavaly október-novemberi kihívásra, aminek a lényege az volt, hogy az idősebb korosztály tagjai kiügyeskedik-e maguknak az életmentő új Covid-variáns elleni védőoltást, vagy alulmaradnak a „küzdelemben”? A Pintér Sándor-Müller Cecília duó szégyenlősen hallgatott a tényről is, nemhogy a megoldásról.

Lehet Covid-"oltakozni", foglalható időpont akár mára is!

Úgy tűnik, vége az áldatlan állapotnak, ami már szinte hungarikummá lett, hogy ugyan -állítólag- vásárolt a magyar egészségügy a Covid éppen aktuális oltásából, de "kerítésen belül" lehetetlen volt időpontot foglalni a beadatására.

Pert indít a DK a lélegeztetőgépek árverezésének ügyében

 Hűtlen kezelés a vád.

Újra bevezethetik itthon is a kötelező maszkviselést

Az egyre növekvő Covid-esetszámokra való tekintettel válhat szükségessé – írta meg a Dívány.

Épp az ünnepekre érkezett: berobbant az újabb Covid-járvány

Érdemes tesztelni, ha családozni megyünk.

Figyelmezetették a magyarokat a szakértők: Erős koronavírus-járványra lehet számítani

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ keretein belül légúti figyelőszolgálat működik, ide érkeznek minták a háziorvosi praxisokból, amelyek megerősítik, hogy a jelenlegi légúti megbetegedések döntő többségének a hátterében koronavírus fertőzés igazolható. Ezt mutatják a háziorvosok által alkalmazott...

Járványhelyzet: a háziorvosok országosan hetente több százezer megbetegedéssel számolnak

Egy jelentős légúti járvány zajlik most Magyarországon – mondta Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos.

Újra durvul a COVID, rengeteg vakcinát rendelt az állam

Új oltási program indul hazánkban, az Orbán-kormány 800.000 adag Moderna vakcinát vásárol.

Jön az újabb járvány? – Szlávik János megszólalt az új „kínai” tüdőgyulladásról

Kell-e félnünk a most megjelent tüdőgyulladásos esetektől?

Brutális hibákat követtek el a COVID járvány során – "Sok-sok emberéletet lehetett volna megmenteni

A brit kormánynak hetekkel korábban kellett volna elrendelnie a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó, 2020. március 23-án érvénybe léptetett első országos zárlatot.

Újra nyitott a Covid-osztály - Müller Cecília hivatala hallgat

Világszerte így Magyaroroszágon is hónap óta érkeznek a figyelmeztető jelzések a Covid „feltámadásáról”. A legtöbb helyen, tanulva az előző invázióból, igyekeznek elébe menni a járványveszélynek, nem úgy Magyaroroszágon, ahol Müller Cecylia és hivatala úgy tesz mintha nem történt volna semmi pedig…

Annyi a fertőzött, hogy ismét Covid-osztályt kellett nyitni Győrben

Nem érné derült égből villámcsapásként a hír a magyar lakosságot, ha folyamatosan kaptunk volna értesítést a jelenlegi Covid-helyzetről a kormány illetékeseitől, -mondjuk Nyunyólától- de nem így történt.

Itt az új Covid-hullám, de mivel nincs tájékoztatás, fogalmunk sincs róla

Pártunk és kormányunk -bölcsessége előtt ez úton is meghajlunk- elsőszámú vezetője úgy döntött egy napsütéses napon, hogy vége a Covid-járványnak és ahogy kimondta -láss csodát!- így is lett!

Ez a rezsim végképp elvesztette nemzeti jellegét! - Olcsó emberek, drága luxusa....

Bizonyára napokig lehetne sorolni a jelenlegi rezsim bicskanyitogató bűneit, és még akkor sem érnénk feltétlenül a végére; de most nem is vállalkozom erre.

Szlávik doktor a koronavírus újabb támadásáról: az Eris hihetetlenül gyorsan terjed

Az Dél-Pesti Centrumkórház főorvosa beszélt a koronavírus új omikron-variánsról beszélt: az EG.5, vagy más néven Eris hihetetlenül gyorsan terjed hazánkban, és ebben a hónapban a megbetegedések többségét már ez okozza.

Jön a védőoltás a legújabb Covid variáns ellen

Az Egyesül Államokban már szeptemberben kiadják az új COVID-oltást, a minden eddiginél gyorsabban terjedő koronavírus-variánssal, az omikron egyik változatával az Eris-szel szemben.

A talmi hatalom kiült a végrehajtó fura hölgyek arcára

Mindennapos történet: a Covid-járvány folyományaként sok kisvállalkozó került szorult helyzetbe, aminek a sara mindmáig ott lebeg a fejük felett és lehetetleníti el a továbbélés reményét.

Újra támad a Covid - Dél-Koreában már működnek a mobil tesztállomások

Ha kidobta már a szájmaszkját és azt hitte boldogan, hogy elfelejtheti a Covid-őrületet, akkor úgy tűnik, tévedett.

Veszélyeztetettek: gyerekek, idősek! - Covid? Influenza? Nem: humán metapneumo vírus (HMPV)! -

Ha vacakul érzi magát, vagy ezt tapasztalja gyerekénél és túl van a Covid-teszten és influenza ellen is beoltatta magát, akkor éljen a gyanúperrel, hogy a humán metapneumo vírussal (HMPV) van dolga, aminek a Covidhoz és az influenzához hasonló tünetei vannak és egyre jobban terjed súlyos tüdőgyulladást okozva.

Aggasztóan elkezdett terjedni a Covid Kínában – Heti 65 millió új beteg is lehet

Ha azt hittük, vége a Covid-parának, gondoljuk újra.

Kína visszatart bizonyos vuhani adatokat, Peking hazudik

A közös kutatás első szakaszában vírus a származási helyének nyomon követésével kapcsolatos valamennyi, akkor rendelkezésre álló információt kiadták.

Megszűnnek a védettségi igazolványok, ez a teendő velük

Kidobni nem kell a meglévőeket. 

Továbbra is minden irányból leselkednek ránk a vírusok, így jobb lesz vigyázni

Ugyan a háborús infláció elveszi a reflektorfényt a CoVidról és társairól, a betegségek itt loholnak a nyakunkban. 

Van olyan 4 éves gyerek, aki nem látott mást maga körül, mint maszkos embereket - Koronavírus-infó Dél-Koreából

Eugenia S. Lee, Dél-Koreában élő író, újságíró napi rendszerességgel számolt be közösségi oldalán a koronavírus-helyzetről, amit az engedélyével közöltünk.

Rusvai megkongatta a vészharangokat: Nyakunkon az újabb Covid-variáns?

Rusvai Miklós szerint könnyen elképzelhető, hogy Kínában épp egy új Covid-variáns alakul ki – írja az Infostart.hu .

Európai Covid-egységet Kínával szemben

Egyre több európai politikus sürgeti, hogy legalább a repülőtereken szigorítsanak a Kínával szemben, a kontinens és az országok lakosainak védelme érdekében legalább teszteljenek!

Hiába egyre nagyobb a veszély, Magyarország nem enged

A Kínában található 250 millió covidos beteg sem tudja meggyőzni a vezetést arról, hogy szigorítani kellene a beutazáson.

Egyre kétségbeejtőbb a járványhelyzet Kínában, leállították a napi adatok közlését

Akkor, amikor már körülbelül napi egymillió új fertőzöttet regisztráltak.

Siker kudarc hátán - Röviden: ‘nix' ellopni való térkő

A héten megjöttek a várva várt hírek Brüsszelből, amelyek csak azért nem rántották ismét magukkal a forint árfolyamát, mert a pofonok már korábbról be voltak árazva.

A szakértő szerint egy hármas járványhullám is beárnyékolhatja a karácsonyt

Mivel az omikron-variáns inkább nyáron tarolt, az őszi járványhullám elmaradt. Azonban a hidegebbre fordult idő, és a karácsonyi bevásárlási láz könnyen előidézhet egy hármas járványt.