Miért mondják mindketten, hogy ők voltak a legeredményesebbek az ellenzéki aláírásgyűjtésben?

Kinek van igaza? Dobrev és Karácsony is azt állítja, ő gyűjtötte a legtöbb ajánlást
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szeptember 6-án, hétfőn délelőtt 10 óráig volt lehetősége az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjeinek arra, hogy leadják az indulásukhoz szükséges aláírásokat. Legalább húszezerre volt szükség, amit szinte mindenkinek sikerült összegyűjtenie – egyedül az Új Világ Néppárt nevében induló Pálinkás Józsefnek nem.

A határidő lejárta után Karácsony Gergely és Dobrev Klára egyaránt azzal büszkélkedtek, hogy az aláírásgyűjtő-verseny élén végeztek.

Látszólag ellentmondanak egymásnak, pedig egyikük sem hazudik. Dobrev ugyanis már egy héttel ezelőtt leadta az addig összegyűlt aláírásokat az Országos Előválasztási Bizottságnak. Ezután is folytatta a gyűjtést, a többit viszont már nem adta le hivatalosan. Karácsony ezzel szemben a gyűjtés végén, egyben adta le az összes ajánlását – írja a 444.hu.

Ezért mondja Dobrev, hogy ő gyűjtötte a legtöbb aláírást, és ezért mondja Karácsony, hogy ő adta le a legtöbbet a bizottságnak.

Forrás: 444.hu
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Nem kellene ezen sokat rugozni. Mindketten teljesitettek a kvotat. Az hogy melyikuk lesz a gyoztes, azt majd a valasztok eldontik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
levarosbukta
@Shikari: Sajnos egyet kell ebben értenem veled!
rokker33
@csak úgy...: Mehetsz szopkodni Gyurcsányt te nyugdíjas tróger.Komolyan 60 év felett már betiltanám a szavazati jogot. Nehogy már egy kivénhedt roncs döntsön a fiatalok sorsáról!Nem lenne igazságos!
rokker33
@Shikari: Igen ezért bízok még a Mi Hazánkban,hátha bejutnak a parlamentbe,annak nagyon örülnék. Dúró Dóra "tökös" csaj jó értelemben és ha igazi elszámolásra vágyik valaki, akkor tőlük ezt megkapják ! Gyurcsány meg röhög a markában az irodai tűznél ami a DK központjában volt ott minden bizonyíték elveszett ami nem baj,mert így " tiszta " maradt, de mindig vannak elvarratlan szálak amit előbb vagy utóbb meglehet találni kis szerencsével és akkor a kampósorrú is mehet a híres parkettásba vagy inkább Sándorházára fegyház büntetésre minimum 15 év!
surdilloFUJT
@Yoda69: Az Előválasztási Bizottság az első 21.000-t veszi figyelebe!!!Dr Dobrev 82.112-t Karácsony 31.500-at szedett összesen!!!Lehet gondolkodni!!!
Gazella
Arra nem gondoltok, hogy narancs firkász ugraszt össze benneteket??!!
ómió
De, ugye, a szavazatszámláló maga Böszme efftárs lesz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.