A DK elnökének fórumát félbeszakították és a több száz érdeklődő egy közeli helyszínre ment át, ahol folytatódhatott a kampányrendezvény – számolt be róla a politikus a Facebook oldalán.

Balhéba keveredett Gyurcsány – kiosztotta a Fideszes aktivistákat
Kép: Facebook/Gyurcsány Ferenc

A politikus a Hild téren tartotta fórumát, a hírhedtté vált őszödi beszédet pedig a tér egyik épületéből, a volt Pelikán Szálló teraszáról sugározták.

A helyszínt biztosító rendőrök előállították a rendezvényt megzavaró férfit, szabálysértési eljárás indulhat ellene.

Miskolczi László, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke a lapnak azt mondta, egy olyan Fidelitas-tagról van szó, aki egyszer már Dobrev Klára utcafórumát is megzavarta, amikor a DK miniszterelnök-jelöltje bemutatta a szolnoki ellenzék egyik jelöltjét, Sziráki Pált.

Súlyosabb incidens nem történt az eseményen, és a közjátékról ma Gyurcsány is megosztott egy videót, melyhez ezt írta:

Tegnap Szolnokon jártam, ahol benyomták az őszödi beszédet. Fogtuk magunkat és arrébb mentünk 100 métert. Ennél azért több kell majd, gyerekek

Forrás: Facebook/Blikk
Címlapkép:Facebook/Gyurcsány Ferenc

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Sima dudálásért - amivel semmilyen rendezvényt nem zavartak! - 750 ezer forintos büntetést is kiszabtak!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Már a saját "igazságbeszéde" is zavarja Böszme efftársat?
Nessy
Miután ott nem volt folyó, hogy motorcsónakról zavarják az ellenzéki kampányt, mint a főpolgármesteri választásnál, így megelégedtek egy erkéllyel is. Minő változatos, szellemes program.
kereső
@Nessy: Dehogynem. Kettő is. Tisza- Zagyva(Szolnok). Bár nem a Hild-tér közvetlen közelében vannak.
relatív
Ma az emberi butaságot, mint politikát alkalmazza a manapság vezető párt - és ezt nyíltan vallja IS, mint szószólójuk nyilatkozta IS korábban, mint a pártja tudatos gyakorlatát határozva meg -, és az az aljasságig fokozva bizony egyes pártos emberek a saját emberségükre sincsenek tekintettel. Aki nem az ő hazug, rágalmazásokkal teli szövegük szerint gondolkodik, tesz, az szemükben nem ember.
Gyurka80
@ómió: Ja nem bírja elviselni az igazságot, hazugsághoz van szokva böszmeferi.
ómió
@Gyurka80: Ahogy mondod! Az az ő "efftársi világa"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.