Szerintük a bizottság csak "külföldről finanszírozott NGO-kat" kíván felkeresni, ezért hívták meg magukhoz a csoportot, hogy tárgyilagosabb képet kaphassanak.

A Népszava cikke szerint a kormánypártnak oly kedves Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) nyílt levélben hívta meg a hét második felében az Európai Parlament Budapestre érkező tényfeltáró bizottságát. 

A kormánypártnak kedves CÖF meghívta magához az EP tényfeltáró bizottságát

Fotó: Facebook/Civil Összefogás Fórum

A cikk szerint a CÖF azért szánta el magát erre a lépésre, mert szerintük a bizottság csak "külföldről finanszírozott NGO-kal" készül találkozni a látogatása során, ők viszont a meghívással a kiegyensúlyozottságra törekednének.

A Békemenetet szervező CÖF-CÖKA úgy látja, a Nyílt Társadalom Alapítványhoz köthető nem kormányzati szervezetek (ezt jelenti az NGO-rövidítés) azért várják tárt karokkal a delegációt, mert a LIBE (az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága) több millió euróval támogatta őket az elmúlt években, miközben beleszólt a nemzetállamok belügyeibe.

„Ezek alapján rendkívül fontosnak tartjuk ezúton meghívni az Önök delegációjának tagjait egy szakmai beszélgetésre, ahol ugyan egy, az NGO-k egyoldalú megközelítésétől eltérő szempontrendszert ismerhetnek meg, viszont ennek eredményeként egy cizellált, a magyarországi viszonyokat tárgyilagosabban tükröző információhalmazzal távozhatnak tőlünk. Örömünkre szolgálna tehát, ha az Önök delegációja ezúttal letérne a korábbi helytelen útról, a honi viszonyaink kapcsán részletesebben tájékozódnak álláspontja kialakítása érdekében és ennek megfelelően bátorságot mutatva elfogadnák szíves meghívásunkat”

- idézi a lap a nyílt levél egy részét.

A Népszavának interjút adott a delegáció vezetője is, aki többek közt elmondta, nem pécézték ki maguknak Magyarországot, ez egy hivatalos vizit lesz, amit tavaly márciusban szerettek volna megejteni, ám akkor közbeszólt a koronavírus-járvány. A delegáció szeretett volna találkozni Orbán Viktorral is, ám a miniszterelnök ettől elzárkózott.

Forrás: nepszava.hu

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Aztán a CÖF vezetői elmesélik, hogy lettek a Kádárrendszer talpnyalóiból jó pénzért Orbán támogatói??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@kereső: Azért Polt Pétertől ne kívánj lehetetlent, hogy a kormány kedves "civiljeit" vegzálja!
kereső
@Nessy: Én, dehogy. Hogy vetemednék én ilyenre. Az már felségsértésnek is elmenne.
penege
@kereső: "Már 2018-ban sem a többség határozott-" hát ki? :D úgy gondolom nagy lesz a sírás 2022-ben... :D
Emmersson71
@penege: Aha..te gondolod!
Orbán pedig nem fogadja őket!

A kettő között a különbség, hogy az utóbbi TÉNY, míg te csak fantáziálsz :P
kereső
@penege: A fideSs választási törvénye.Nézd meg a 2018-ban leadott szavazatok számait. Talán még fenn van az NVB honlapján.
Emmersson71
@Nessy: Na igen..elég a képről csak Boros Imrét említenünk, aki a 1989-ben a III/II-s csoportfőnökség főoperatív tisztje lett, száma: D-8. A napvilágra került ügynökmúltja miatt 2002 őszén kizárták az MDF-ből.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.