Végre személyesen is találkozhatott Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház igazgatójával és az SZFE irányítására rendelt kuratórium elnökével Molnár Áron (noÁr).

Vidnyánszky Attila nem volt hajlandó kezet fogni a fiatal színésszel, és majd akkor áll szóba vele, ha neki is hat gyereke lesz

Ehhez az kellett, hogy mindketten hivatalosak legyenek egy panelbeszélgetésre, amelyet a LIBE bizottság tényfeltáró küldöttsége szervezett. Ez az a bizottság, akiket Orbán Viktor nem volt hajlandó fogadni.

A kormánykritikus színész-aktivista Facebook-videóban mesélte el, hogy Vidnyánszky meglehetősen hűvösen reagált közeledésére. 

Amikor összefutottunk, nyújtottam a kezemet, mire ő azt mondta, ő úgy tanulta, hogy az idősebb nyújtja a kezét. Mire én azt kérdeztem, akkor nem fogadod el a kezemet? Ő azt mondta, nem

- számolt be noÁr a kínos szituációról.

Vidnyánszky Attila nem volt hajlandó kezet fogni a fiatal színésszel, és majd akkor áll szóba vele, ha neki is hat gyereke lesz

Molnár aztán arról próbálta faggatni az Orbán-barát színházigazgatót, hogy megnézte-e a Toxikomát, amiben a fiatal színész szerepel, és más előadásaira is invitálta volna, de elmondása szerint Vidnyánszky csak a telefonját nyomkodta.

Majd megkérdezte Molnártól, hogy neki hány gyereke van. Mivel noÁrnak még nincs, Vidnyánszky lecsapta a magas labdát:

neki hat van, és ha Molnárnak is lesz ennyi, majd leül vele beszélgetni.

A videó itt tekinthető meg:

Forrás: Facebook/noÁr

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
szaros ócska paraszt-suttyó, ráadásul migráncs, aki elnyomóként uralkodik! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
istván irén
@Emmersson71: nem inkább a hülyészetről
Pipás
Mikor fogják ezt a migráncsot végre hazatoloncolni?
nezelodo
@vitriol: október 2., 17:54
Akkor az én fateromnak is járt volna a dicsőség, mert öt fiút nevelt fel, és iskoláztatta Horthy, és Rákosi támogatása nélkül. Arról sosem hallottam, hogy ahol tisztséget viselt, az egyházközségben, vagy a szülői munkaközösségben ezzel dicsekedett volna, de még az általa díjazás nélkül vezetett Erdőbirtokosságban sem volt téma. Akkor sem kérdezték erről, amikor Orbán papa későbbi munkásőrei megkopogtatták az ablakot éjjel 1959-ben, a davajgitár csövével, hogy adná már oda a kis tizenöt hold földecskéjét a közösbe, pusziért.
Úgyhogy kéretik nem dicsekedni a farkával, az ukrán, menjen szépen haza, ott a szülőföldjén védje a magyarságot, és a kultúráját.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.