Ezt mondta legújabb videóinterjújában Kásler Miklós. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az omikron variánsról azt mondta, meg kell várni, míg elegendő ismeret birtokába jutnak a szakértők ahhoz, hogy felelősséggel nyilatkozzanak az új vírusmutáns veszélyeiről.

Kásler Miklós szerint december második hetében tetőzik majd a járvány

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az oltásellenesek félelmét, amely szerint a koronavírus csak a gyógyszergyártók üzleti fogása lenne, azzal kommentálta, hogy számos világjárványt akadályoztak meg a vakcinák a történelem során. Emlékeztetett: Magyarországon, a világon egyedüliként 13 féle vakcinát kapunk meg gyermekkorunkban. Senkinek eszébe nem jut megkérdőjelezni azt, hogy hatékonyak-e – tette hozzá.

Az interjú végén arról beszélt, hogy a világjárvány árnyékában sem változik advent jelentősége és üzenete.

„Én úgy gondolom, hogy az idei advent különleges, mert lehetőséget kínál hitünk mélyebb megélésére, mint a nyugodtabb időszakokban.”

– mondta zárásként a miniszter.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
a vén késlerr tető alá teszi a járványát, nehogy megázzon
division
@Horizont: Nem védeni akarom, de most mi rosszat mondott?
Horizont
@division: Ne csináld már, te ettől értelmesebb vagy.
Akkor szólaljon meg amikor kell és szakmailag ha lehet.
"Én úgy gondolom, hogy az idei advent különleges, mert lehetőséget kínál hitünk mélyebb megélésére, mint a nyugodtabb időszakokban."
Van több mint 35 ezer halottunk. Halasztott műtétek ezerszámra, nincs szakrendelés ha van is több hónapos előjegyzés, kevés orvos, ápolónő. Ki is mi is ez a vén [email protected] már ne is haragudj??? Ő a miniszter úgy tudom. Ésss még van kérdésed? Védheted az én szememben nem lesz több, haza kéne mennie unokázni és belátni, hogy ekkora minisztériumot nem tud ellátni, mert nem alkalmas.
division
@Horizont: Ez az adventi hozzászólása elkerülte a figyelmemet. Mindenesetre nejem már a szag ízt leszámítva egészen jól van, két covid, 3 Pfizer meg egy doboz Favipiravír mellett, azért elég durva. Engem utálhat ez a vírus, talán látja, nem érdemes kekeckednie velem:-) Viszont azt kell mondanom, a sok probléma jelentős része az oltatlanok miatt van, attól még, hogy Pali virológus a szilajcsiko.hu miatt mást mond, az még nem úgy van. A Magyar Orvosi Kamara elmondta, a betegek 80% - a oltatlanokból áll. Akkor miről beszélünk? A magánrendelések megduplázták az áraikat, éppen néztem, hogy ahova eddig jártam egy sima vizsgálat 15 ezerről 30 - ra ugrott, a többit inkább nem írom le, nem akarom elkeseríteni a szerényebb keresetből gazdálkodó embereket. Az egészségügyben dolgozók egy része oltásellenes, ezért ugye elmennek, 15 ezer pedagógus tüntetni akar a kötelező oltás ellen...Szóval értem én, Kásler, de azért van itt más is.
Baker
"Én úgy gondolom, hogy az idei advent különleges, mert lehetőséget kínál hitünk mélyebb megélésére, mint a nyugodtabb időszakokban.”

Főleg annak az 5000 covidban elhunyt ember családtagjainak lesz különleges az advent!
Horizont
@division: Persze van itt sok minden. De Kásler a főnök (elviekben) ezen a területen.
Nem tud úgy megszólalni, hogy ne utálattal hallgassam. Túl sok a bűne.
Feleségednek teljes gyógyulást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.