A Facebookon jelentette be Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, hogy beperelte az Európai Bizottságot, amiért szerinte falaznak Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor vejének.

Tóth Bertalan berúgta az ajtót Brüsszelben: perel az Elios-akták miatt

Fotó: Facebook

„Nem gondoltam volna, hogy közpénzeket érintő közérdekű adatokért nemcsak az orbáni Magyarországon, hanem uniós színtéren is pereskednem kell. Az Európai Bizottság falazása azonban megerősített abban, hogy az Elios-ügyben született OLAF-jelentés kiadásáért érdemes erőfeszítéseket tennem”

– írja Tóth arra utalva, hogy hiába kérvényezte hivatalos úton is, hogy az Európai Bizottság csalás elleni hivatala (OLAF) adja ki az Elios-üggyel kapcsolatos dokumentumokat, erre egyszerűen nem hajlandóak, ezért kénytelen bírósági útra terelni az ügyet.

A 2015-ben kitört Elios-ügy lényege, hogy Tiborcz István cége több önkormányzattal is szerződött közvilágítási rendszerek korszerűsítésére, amelyeket EU-s támogatásokból fizettek ki. Aztán kiderült, hogy már a közbeszerzések előterjesztésénél az Elioshoz köthető emberek tűntek fel a háttérben, majd ezeket a munkákat jócskán felülárazva végezték el. Végül a magyar kormány úgy döntött, hogy inkább az adófizetők pénzéből fizeti ki a beruházásokat az EU helyett, nehogy büntetést kapjanak az uniótól.

Forrás: telex.hu

Címlapkép: Facebook

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
A hülye Kis Marha szerint rendben van, hogy az Unió helyett a keményen dolgozó kisemberek zsebéből vegyék el a kenyérre valót, azért, hogy a korrupt orbán vő megússza a felelősségrevonást. @KisTehen: te egy igazi idióta kretén barom vagy.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
a "brüsszeli gépezet" falaz orbánnak? :)
Giovanni Alba
@KisTehen: ma, 11:34
"Ezért a civilek a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével az OLAF-ot felügyelő Európai Bizottságtól kérték a jelentés kiadását, az viszont megtagadta a hozzáférést, mondván, a jelentéseket kizárólag az érintett országok hatóságai számára kell kiadniuk, azok pedig maguk dönthetik el, hogy nyilvánosságra hozzák-e a dokumentumokat. Ekkor fordult az uniós bírósághoz a jelentéshez hozzáférést kérő Homoki Andrea, az Eleven Gyál tagja.

Amit most meg is kaphat, mivel az uniós törvényszék szerdai ítélete megsemmisíti az OLAF elutasító határozatát. A döntést azzal indokolták, hogy mivel a magyar hatóságok már lezárták e jelentéssel kapcsolatban a nemzeti vizsgálatokat, a vizsgálatok védelmének célja nem igazolja többé a kért dokumentumhoz való hozzáférés megtagadását.

Mivel a magyar hatóságok jogsértés hiányában zárták le a nyomozást 2018-ban, ezért az OLAF nem alkalmazhatta a vizsgálatok céljának sérelmére vonatkozó általános vélelmet 2019-ben. Ezt a vélelmet már nem igazolhatta sem annak szükségessége, hogy lehetővé tegyék a magyar hatóságok számára, hogy zavartalanul határozatot hozzanak az OLAF jelentését követő további intézkedésekről, sem pedig az érintett személyek ártatlanságára vonatkozó vélelem tiszteletben tartásának szükségessége - áll a bíróság ítéletének indoklásában."
hu.euronews.com/2021/09/01/nyilvanossagra-kell-hozni-az-olaf-jelentest-az-elios-ugyrol-dontott-az-unios-birosag
namihami
@KisTehen: Talán azért kellene, mert közpénzről, a MI pénzünkről van szó. A magyarok kérik és a magyarok belügye...
Macskaszem
A hülye Kis Marha szerint rendben van, hogy az Unió helyett a keményen dolgozó kisemberek zsebéből vegyék el a kenyérre valót, azért, hogy a korrupt orbán vő megússza a felelősségrevonást. @KisTehen: te egy igazi idióta kretén barom vagy.
Aki Én
@KisTehen: Ismét megragadtad a lényeget, te véglény. Ezért vagy közkedvelt...
jesz
Beperelte a brüsszeli bizottságot?... Jól tette...azok most bajban vannak, mert ilyen pofátlan, merész tagország nem mert tenni ellenük semmit...

Amúgy nem lesz ebből semmi, mert mire az iktatóból a főbírói titkárságra ér az akta az egy év. Fordítói iroda, aztán hitelesítés, itt a nyár...akkormeg kinek van kedve aktákat olvasni? Majd ősszel...
Eladott Ország
Kormányváltás után bíróság elé kell állítani a nemzeti vejkót'!
Eladott Ország
@jesz: tegnap, 15:02 ◘ Ha nem kezdjük el, sohasem kezdődik el Tiborcz felelősségre vonása. Míg Magyarországon sokak karácsonyfája alá egy szál gatya jutott, vagy még az sem, a nemzet vejkója bankot kapott az apóstól. Vajon mibű..?
Németh István
Ez az egzaltált barom mint a tóth azt hiszi, hogy a baromságait fogadja Brüsszel DE és/persze, ha a Brüsszel szólt sutyiba, hogy nyújtsál már be valami kekeckedést a Magyar nemzetet érintő témakörben, akár közvetve, vagy közvetlenül az országot vezető személyek érintettségének vélelmével AZ IS JÓ! >> majd csinálunk ügyet, hogy megzavarjuk akár a választást is - NO EZ NAGYON IS ELKÉPZELHETŐ! indul a trianoni lobbi folytatása, csak most másként!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.