A Facebookon jelentette be Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, hogy beperelte az Európai Bizottságot, amiért szerinte falaznak Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor vejének.
Fotó: Facebook
„Nem gondoltam volna, hogy közpénzeket érintő közérdekű adatokért nemcsak az orbáni Magyarországon, hanem uniós színtéren is pereskednem kell. Az Európai Bizottság falazása azonban megerősített abban, hogy az Elios-ügyben született OLAF-jelentés kiadásáért érdemes erőfeszítéseket tennem”
– írja Tóth arra utalva, hogy hiába kérvényezte hivatalos úton is, hogy az Európai Bizottság csalás elleni hivatala (OLAF) adja ki az Elios-üggyel kapcsolatos dokumentumokat, erre egyszerűen nem hajlandóak, ezért kénytelen bírósági útra terelni az ügyet.
A 2015-ben kitört Elios-ügy lényege, hogy Tiborcz István cége több önkormányzattal is szerződött közvilágítási rendszerek korszerűsítésére, amelyeket EU-s támogatásokból fizettek ki. Aztán kiderült, hogy már a közbeszerzések előterjesztésénél az Elioshoz köthető emberek tűntek fel a háttérben, majd ezeket a munkákat jócskán felülárazva végezték el. Végül a magyar kormány úgy döntött, hogy inkább az adófizetők pénzéből fizeti ki a beruházásokat az EU helyett, nehogy büntetést kapjanak az uniótól.
Forrás: telex.hu
Címlapkép: Facebook
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Amúgy nem lesz ebből semmi, mert mire az iktatóból a főbírói titkárságra ér az akta az egy év. Fordítói iroda, aztán hitelesítés, itt a nyár...akkormeg kinek van kedve aktákat olvasni? Majd ősszel...
Új hozzászólás