Akármilyen nehézségek is jönnek, meg fogjuk őrizni a szerb-magyar barátságot, meg fogjuk őrizni a békét – mondta Orbán Viktor szombaton a szerbiai Újvidéken Beszédében kiemelte: „itt van mindannyiunk fejében és szívében az a háború, ami Magyarország keleti határainál zajlik". Ez a háború a legrosszabbkor jött és „most komoly kihívás elé állít bennünket, hiszen olyan szépen fejlődtünk, olyan nagy lendülettel indultunk meg és annyi szép tervünk van van még" A világ most bizonytalanná vált, a szerbeknek és magyaroknak sok mindent újra kell gondolniuk – mondta, hozzátéve: „abban reménykedem, hogy ebben az újragondolásban Vucic elnök úrnak és nekem lesz szerepem" a következő választás után.„Békét akarunk, és az összes nagy tervünket a nehéz körülmények ellenére, az önök elnökével közösen meg fogjuk valósítani. „Isten éltesse a szerb-magyar barátságot, sok sikert és nagy győzelmet kívánok önöknek! " – zárta szavait Orbán Viktor.

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Orbán, te Putyin kurvája, a békét az oroszoktól kell megvédeni, de a NATO nélkül nem fog menni! Olyan szépen fejlődtünk, hogy az EU koldusháza lettünk 12 év alatt, nálunk a legmagasabb az infláció a pénzromlás, az államadósság duplájára nőtt az uralkodásod/diktatúrád alatt, etc..., te szarházi, szélhámos, bűnöző (többgernerációs migráns) román cigány!
driv3r
Hazugság !!!

- Hazudol?
- Nehazuggy!

Nem bírom megemészteni, hogy március 15.-én nyíltan a szemébe hazudott több százezer embernek látszó Fidesz-hívőnek (Schwarzenegger story).
Mire gondolt közben? Orbán állapota már nagyon súlyos - patológiai hazugság:

"A kóros vagy patológiai hazugság, más néven mitománia és pseudologia fantastica, mentális rendellenesség, amelyben a személy szokásosan vagy kényszeresen hazudik.
Az ilyen hazugságok oka gyakran nem szolgál más nyilvánvaló célt, mint a körülményektől függően hősnek vagy áldozatnak festeni magát."

Tovább is van a kórkép, de inkább a saját problémámról írnék pár szót:

Patológia részegség (ez van skacok) :

"A tünetek a pszichiátriai gyakorlatban jól ismertek. A beteg viselkedése énidegen, inadekvát, azaz a helyzetnek nem megfelelő. Nagyon gyakran agresszivitás tapasztalható, melyet ártalmatlan események váltanak ki - ezért a patológiás részeg potenciális veszélyforrásnak tekinthető. Hirtelen, heves indulatkitörések figyelhetők meg.

Hallucinációkkal (érzékcsalódásokkal) jár, melyek leggyakrabban hallási észlelésekként jelentkeznek. Ezek tartalma leginkább üldöztetéses, fenyegető. A kommunikáció és a kapcsolatteremtés súlyos nehézsége alakul ki.

Az állapotot mély alvás követi. Az eseményekre utólag a beteg amnéziás (részleges vagy teljes emlékezetkiesése van), a történésekre nem emlékszik. Nem tudja, mit és főleg miért tett, keresi a kérdésekre a választ."

Anyuuuuuuuuu!
driv3r
Kell valami patológiait találnom, mert három a magyar igazság és eddig csak kettő volt.
driv3r
Na, már meg is van:

Patológiai eset

magyarnarancs.hu/szinhaz2/patologiai-eset-124164

De csak a Günter miatt, mert őt valahonnan ismerem...
Ja, megvan: Nyírjuk ki Günthert! - hát persze, hogy egy Schwarzenegger film :)
Eladott Ország
Orbán, te Putyin kurvája, a békét az oroszoktól kell megvédeni, de a NATO nélkül nem fog menni! Olyan szépen fejlődtünk, hogy az EU koldusháza lettünk 12 év alatt, nálunk a legmagasabb az infláció a pénzromlás, az államadósság duplájára nőtt az uralkodásod/diktatúrád alatt, etc..., te szarházi, szélhámos, bűnöző (többgernerációs migráns) román cigány!
driv3r
Bakker, Orbánu Viktoru, a "többgenerációs migráns román cigány" kijelölte az új barátot, és már hallom a csikorgást, ahogy elfordul a fideszes tábori szekér Szerbia felé, az új barátok felé és az sem zavarja őket, hogy durván oroszbarátok és az ígéret szerint soha nem lesznek az EU tagjai, és ha befejeződik a háború, utána ránk veti vigyázó szemét az EU és Amerika emiatt és lesz itt minden is - de a kognitív disszonanciának pont ez a lényege.
Klubtag
Akit sorra elhagynak a korábbi barátai, akiket sorra átrázott meg kompromittált - annak olyan(ok) marad(nak), akikkel nem is kéne egy gyékényen árulni...de itt most arról van szól, hogy...ÉBRESZTŐ... erre az alakra és bűntársaira nem kéne tovább rábízni az országunkat...ezek úgy megőrzik a békét nekünk, hogy arról koldulunk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.