Az MSZP EP-képviselője szerint a gyárban az Európai Gyógyszerügynökség engedélyével rendelkező vakcinákat kell gyártani.

Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy mondja fel a debreceni oltóanyaggyár orosz szerződéseit és ott az Európai Gyógyszerügynökség engedélyével rendelkező vakcinákat állítsanak elő – közölte a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap az MTI-vel.

Ujhelyi István: fell kell mondani a debreceni oltóanyaggyár orosz szerződéseit!

Fotó: Facebook/Ujhelyi István dr.

Ujhelyi István követelését indokolva úgy fogalmazott, az orosz háborús beavatkozás eszkalálódása és a nyugati szankciók egyre bővülő sora miatt az európai engedéllyel nem rendelkező, a "Putyin fémjelezte orosz állam által kínált vakcina" a jövőben "égetni fogja a markát annak, aki a kezében tartja".

Az ellenzéki politikus szerint az orosz oltóanyag magyarországi gyártásának ezért csakis egyetlen indoka lehet: a "Fidesz felsővezetőinek magánbiznisze".

"A debreceni oltóanyaggyárat ugyanis nemcsak Putyin sötét árnyéka lengi körül, de a mutyi szaga is" – közölte Ujhelyi István, majd hozzátette, úgy tudják, "közpénzmilliárdokat csoportosítottak át az intézmény létrehozására, amelynek végső számlája valahol 50 milliárd forint felett várható".

Az MSZP EP-képviselője emlékeztetett, korábban közérdekű adatigénylést nyújtott be több minisztériumhoz annak érdekében, hogy megismerhesse a beruházás részleteit, a finanszírozás pontos hátterét, azonban megkereséseire nem kapott válaszokat.

Forrás: mti.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kedvelem a NERtelenséget
Ezért kellett szétbaszni, pontosabban átjátszani a gödöllői Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Intézetet a TEVA-nak.
Furcsa mód "isten ajándékai" mindig jól járnak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
"Ez egyértelmű, és felül kell vizsgálni, az összes fidesz nevű szekta/banda szerződéseit. Sertéstelep-tulajdonos anyuka szeme fénye, Lajos bejelentette: Debrecenben épül fel a magyar oltóanyaggyár. Aki tavaly májusban – amikor Kásler doktorprofesszor, az EMMI, Müller Cecília országos tisztifőorvos, valamint nyunyókafelelős pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központ képviseletében együttműködési megállapodást írt alá Debreceni Egyetemmel oltóanyag-fejlesztésről és -ellátásról, illetve nemzeti oltóanyaggyár létrehozásáról – aki ezidáig nem hitte, most már elhiheti a legokosabb Kósa Lajosnak. A részleteket persze nem ismerjük, valószínűleg mindent el is követnek azért, hogy ne ismerhessük meg őket, de még mindig jobb, hogy valami értelmes dolgot terveznek, mint ha egyenesen átutalnák a beruházását árát például Mészáros számlájára. Sőtpláne. Ha már tavaly áprilisban eldőlt, annyira jó a helyzet, hogy Mongóliában építünk 18, 5 milliárd forintból (azt mondták, annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit a vírus tönkretett, azt nem mondták, hogy hol) állatvakcinagyárat, akkor kifejezetten időszerű volt majdnem egy évvel később bejelenteni, hogy akkor majd nekünk is lesz egyszer saját különbejáratú vakcinagyárunk."
Csizmás Kond
Azok akik életükben nem tettek két gyufaszálat keresztbe építő jelleggel azok a legnagyobb bontók.
Csizmás Kond
Ugyanezzel az ideológiával és módszerrel operáltak a padláslesöprők is.
ómió
Hát, ez az! Itt semmi ne épüljön! Az az "efftársi haladás záloga"!
Clavigo
@ómió: Van stadion,,te gyagyás..Az nem elég neked?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.