A tanári szakszervezet pécsi ügyvivője szerint félő, hogy az egészségügyhöz hasonlatos militáns szolgálati jogviszonyt vezetnek be az oktatás területén is.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője az Mfor.hu-nak beszélt annak kapcsán, hogy a Belügyminisztérium alá szervezik az új kormányban az oktatásügyet.

PDSZ: érthetetlen, miért a belügy alá kell tartoznia az oktatásnak

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Óriási visszalépés oktatási és társadalmi szempontból, hogy a belügyminisztérium lesz a felelős az oktatásért. Ennek üzenetértéke van, mégpedig hogy esetleg parancsuralmi eszközökkel fogják irányítani ezt a területet is. Azt pedig furcsának tartjuk, hogy a területekért felelős államtitkárokat nem az új kormány névsorával egyidejűleg jelentették be. Ahogy az is érdekes, hogy ami a gazdasági szegmenseket illeti, azokat több tárca között is szétosztották

– mondta el a lapnak Nagy, aki hozzátette azt is, számítottak arra, hogy nem lesz önálló oktatási minisztérium, de hogy "csöbörből még nagyobb vödörbe lépjenek, arra nem." 

Nagy szerint semmilyen magyarázatát nem látják a lépésnek, a jogszabálytervezetben sincs indoklás, csupán "annyi", hogy a háború ellen meg kell védeni az országot. 

Egy viszont tény: itt egy olyan területről van szó, amelynek képviselői sokat kakaskodtak, végül hozzárendelték ahhoz a miniszterhez, amely parancsokkal és egyéb rendvédelmi eszközökkel szokott maga körül rendet tenni

- magyarázta.

A PDSZ jelenleg attól tart, hogy a Belügyminisztérium alá sorolásnak az lesz a következménye, mint az egészségügyben a szolgálati jogviszony bevezetése, egy új jogállási törvényt náluk is pedzegetnek 2020 óta. A tanárok ugyanis folyamatosan bombázták a kormányt, hogy hozzá kell nyúlni a 2008 óta változatlan bértáblához, illetve hogy a nem pedagógusi munkakörben dolgozók ne a garantált bérminimumot kapják a közalkalmazotti törvény szerint járó fizetésük helyett, valamint azok helyzetének rendezését is követelték, akiknek több a szolgálati idejük, mint amennyi a fizetési kategóiájuk – erre kapták azt a választ, hogy új jogállási törvény készül, ami rendezi az ügyeket.

Nagy Erzsébet szerint ahol bevezették az új jogállásokról szóló törvényeket – köztisztviselői szféra, szakképzés, kulturális terület –, ott mindenhol a munkavállalói jogok megcsorbításával járt az átszervezés.

Attól tartunk, hogy minket is felmondási tilalommal, átvezényléssel és hasonlókkal sújtanak majd. De a parancsuralmi módszerek nem valós megoldások, csak átmenetileg lehet elfedni dolgokat. Attól is tartunk, hogy lehetetlenné teszik majd a tömeges lemondásokat a közalkalmazotti jogviszonyról, és lehetetlenné teszik a tömeges felmondásokat a nem állami intézményekben

– sorolta a szakszervezet aggodalmait a pécsi ügyvivő.

Nagy Erzsébet azt is elmondta, hogy az oktatási államtitkár személyét illetően a kontraszelekció fog érvényesülni: a jelenlegi viszonyok közepette a szakmában szóba jöhető, elismert szakemberek közül kicsi az esély, aki bevállaná az államtitkárságot úgy, hogy közvetlen felettese a belügyminiszter lenne.

Nagy kitért az 2021-ben bevezetett iskolaőrség kérdésére is, amely szerinte e döntés előfutáraként is felfogható.

Ez az egyetlen kapcsolódási pont a belügy és az oktatás között. Ami egyébként a szakma szégyene, és ha pár éve valaki azt mondja, hogy Magyarországon bevezetnek egy ilyen rendszert, kinevetem. Egészen elképesztő megoldása annak a helyzetnek, ami régóta probléma az iskolában és az egész társadalomban, nevezetesen az erőszak meglehetősen durva elszaporodásának. De a gyerekeket nem bilinccsel és gumibottal felfegyverzett, egész nap az iskolában grasszáló őrökkel kell kordában tartani. Hanem még több iskolapszichológus és pedagógiai asszisztens alkalmazásával például

 - mondta. 

A pécsi ügyvivő azt is kifejtette, az európai uniós országokban sehol máshol nincs a belügy alá rendelve az oktatás, még Albániában is van külön oktatási minisztérium, esetleg Kínában vagy Észak-Koreában lehetséges hasonló besorolás, de ennek utána kell nézni.

Forrás: mfor.hu

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@m73: Akkoriban volt külön oktatási és egészségügyi - szociális minisztérium. Sőt még 100 évvel ezelőtt is. Csak manapság lebutított, félelembe tartott tömeg az ideális az egyszemélyi "kormányzáshoz"! Nekik lehet előadni a fene nagy megmentő, értük harcoló szerepet! Persze, nekik VIP ellátás az egészségügyben, a csemetéik meg magániskolába járnak, és az állandóan szidott nyugati egyetemekre! Ezt akarta a kb. 3 millió ember, a levelezőtagozarosokkal együtt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
fergeteg
Mert egy tanárnak hivatása is van.
Nem egy követelődző gyári munkás.
Egyébként szinte minden évben emelték a bérüket,és még is tele vannak az iskolák "mérgező tanárokkal"
NA EZÉRT KELL RENDET VÁGNI A TANÁRKÉPZŐKBEN.
fergeteg
Jó ez a fotó az osztályról.
A tanárnéni meg sztrájkol és a presszóba beszéli meg a barátjával,hogy mikor tudnak pár órára
lelépni délelőtt.
division
@fergeteg: Voltál te valaha is pedagógus? Gyanítom nem. Undorító amit műveltek, lassan szégyellem, hogy a rendszerváltás óta egészen 2018 - ig a Fideszre szavaztam.
justhpeter
Azért kerül a belügyhöz a közoktatás, mert Pintér szájából máshogy szól a KUSS !
human
Gondolom azért a belügyhöz kerül az oktatás, hogy szakszerűen legyenek elhallgattatva majd a tanárok és diákok.
Nessy
@fergeteg: Jelenleg kis hazánkban a "hivatás tudat" nem hivatalos fizetőeszköz! Lehet, hogy most ismét a fizikai munka van előnybe, de ahogy növekszik a termelésben az automata gépek, készülékek aránya, úgy lesz egyre nagyobb igény a jól képzett munkaerő iránt. Viszont, ha az általános iskolában nem kap kellően megalapozott tudást, nincs középiskola, komolyabb szakképzés, mert nem lesz mire építeni a tudást, sőt középiskolai tanár sem lesz egyes szakokon. Pnt a fizika szak lesz neuralgikus, ami sok területen az alapot jelenti. Vagy a nyelvoktatás. A gépek paneljei legtöbbször angolul "üzennek", ha probléma van a géppel. Némi informatikai alap is szükségeltetik! Ma nem a 100 éves poroszos, szöveg bemagolása a fontos! Már a rómaiak is tudták: Non scolae discimus, sed vitae! Nem az iskolának, az életnek tanulunk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.