Sok kommentelő szerint megérdemelték az angol játékosok a pfújolást a szombati meccsen, de mások szerint aggasztó az iskolások reakciója. Brit lapok kommentjeiből szemezgettünk. „Gareth Southgate-nek váltania kellett volna egy pár szót azokkal a neveletlen magyar iskolásokkal! El kellett volna magyaráznia nekik, hogy számunkra nemzetként nagyon fontos a jóemberkedés, és sok bátor országgal ellentétben nem merünk nem letérdelni” – vélekedett a The Telegraph egyik olvasója. Sokan voltak, akik egyetértettek vele: „Szép munka, magyar gyerekek. Sokkal bátrabbak, mint azok a balos hülye picsák, akik Britanniában nézik a meccseket”– írta egy másik kommentelő. Egy harmadik felhasználó szerint a magyar szurkolók egyébként is rasszisták. Egy másik felhasználó úgy véli, hogy Orbán Viktor átmosta a magyarok agyát, ezért lehet, hogy hazánk nem a legideálisabb hely a tolerancia szempontjából.
„Agymosottak”, „rasszisták”, „bátrabbak, mint a balos picsák” – így fogadták a brit kommentelők a szombati pfújolást
Forrás:
mandiner.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
Nagyvilág
- 2024. May 21., 21:40
Erdogan: A török elnök félti a családokat az Eurovíziós Dalfesztiváltól
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
A szavazás is ezt bizonyította!
Azok oktatták őket, akik fiatal koruk óta heteró és homi szoros kapcsolatot ápolnak, akik között vannak álházasságban élők a másságuk miatt, és vannak közöttük, akik azonos neműek és békésen együtt élnek.
A gyerekeket megtanították arra, hogy a másságot továbbra is titkolni kell, mert sz.jozsíbácsi + több homi vezető ezt diktálja.
A gyerekeket arra is megtanították, hogy tilos a nemátalakító műtét, bár 18 év alattiaknak eddig sem volt engedélyezve.
A gyerekeket arra is megtanították, hogy az apa férfi, az anya nő. Mert ugye a gyerekek eddig nem tudták.
Nekem nincs semmi bajom a homikkal, mindenki azzal bújik össze, akivel akar! Akiknek gondjuk van, pont azok, akiknek csendben kellett volna maradnia!
És most a meccsen arra nevelik a gyerekeket, hogy rasszistának kell lenniük. Arra nevelik, hogy más nemzet, jelen esetben az Angol ellenfél érzéseit nem szabad tiszteletben tartani. A magyar sportolók sportszerűtlen viselkedését az egész világ látta.
Szegény gyerekek, félő, hogy felnőtt korukban sokat fognak sírni !
Ezek a magyar iskolások nem neveletlenek, azt csinálták, amit a felnőttek mondtak nekik.
Azt nem értették ugyan, hogy miért kellett pfújolni meccs előtt az ellenfelet, de szót fogadtak!
A sportoló gyerekekből gonosz törpéket képeznek?