Lendvai Ildikó volt Németh Péter vendége a Mélyvízben a Klikk TV műsorában.

Veszélyes játékot játszanak Orbánék, és már megijedhettek Lendvai Ildikó szerint

Nem ért egyet azzal, hogy fontos eseményeket, alaphíreket a Facebookon jelent be a miniszterelnök, ellentétben azokkal, akik a véleményüket osztják meg a nagyérdeművel.

Némileg megmosolyogtató a kép, amivel mindezt illusztrálta, mert azt sugallja a felgyűrt ingujjal, hogy éppen nekigyürkőzik és legyőzi az árakat. Komolyra fordítva a szót, ez nem lep meg nagyon, hiszen nem tudnak kijönni az árstopokból. Ezt meg is értem, bizonyos fokig helyeslem is, mert most nyilván nem lehet rászabadítani a részint a külső körülményeket, részint az általuk okozott inflációt egyszerre az emberekre.

- mondta el.

Szerinte az viszont tény, hogy az élelmiszer árstoppal az történt, ami várható volt, ha meghagyják, ha nem, arra a pár cikkre. A kereskedelmi láncok a veszteséget szétterítik az egyéb árakra. Felmerül ugyanis a megkerülhetetlen kérdés, hogy „és akkor most mi lesz?

Mi az, amit a kormány érdemben tud tenni az infláció ellen? Aminek kíméletlen eleme a drága forint.

Nem vagyok biztos benne, hogy tudnak és/vagy akarnak tenni ez ellen bármit is.

- jelentette ki.

Lendvai szerint a probléma kezelése mintha kiesett volna a kormány hatásköréből.

Az elején lehet, tudatos álláspont volt, hogy nem baj, ha van egy kis infláció. Ami most van, attól már megijedhettek. Azt szokták mondani, hogy nyolc-tíz százalék felett az infláció már politikailag is veszélyes.

- emelte ki Lendvai Ildikó.

A Klikk TV Mélyvíz című műsor itt nézhető meg.

Forrás: Hírklikk

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
@Maccska: Nem valószínű! Nem igazán ejtettem ki eddig sem a számon a kormánymeghízott szót, a főispánon pedig mindig röhögni fogok, ha meghallom :D
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Proktor
@Németh István: Bizony, bizony és elő kell venni az ősi sültparaszt nevet is, hozzászólásaid alapján meg is érdemled...
Németh István
Mint ősi sült-paraszt, kedves - bocsánat tetves - @Dr. Proktor: bizony ha magyar vagy, mármint a szüleid itt éltek és nemzetek, e nemzet fia ként akkor a te őseiddel együtt azok a sült parasztok vagyunk akik hozzájárultunk ahhoz, hogy a magyar népnek ne csupán múltja, jelenje, de JÖVŐJE is legyen! AZTÁN, hogy tudd a tankönyvek bizony immáron 80 éve a szocialista demagógia szája íze szerint tömték a fejünkbe, és valójában titkolták és elferdítették a tiszta valóságot!
A külön bejáratú véleményem, hogy a jelenlegi és folytonosan megerősödő kormánynak egyre nagyobb feladata kell, hogy legyen a valóssághoz hű történelem, földrajz, magyar nyelv és irodalom okítása! És itt nincs pardon! és nincs tankönyvi eltérés, de kell lennie egy egységes -követelmény rendszernek is!! Tudod miért??? Hogy megmaradj magyarnak!
Németh István
A lendvai ildikó az egykori kommunista pribék, hazudós picsa meg takarodjon a nem megérdemelt nyugdíjával az Adriára - amíg az van "nekijük"!
surdilloFUJT
@Toller Béla: Ez is egy gumicsont!!!
KisTehen
az ellenzék már a végsőket rúgja, ha már ildikóra van szükség a megmentésükhöz
percsi
@Emmersson71: Majd amikor repkedő szíjgyártó és vitya lovashintóval mennek Brüsszelbe, na majd az lesz nevetséges.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.