Gyakorlatilag lesöpörte az asztalról a Belügyminisztérium a tanárok kéréseit – ez az üzenete annak a levélnek, amelyet a BM a szakszervezeteknek küldött.

Méltányos béremelés a nyomorgó, agyonhajszolt pedagógusoknak? Ugyan már, majd ha "a gazdaság jól teljesít"

Pintér Sándor belügyminiszter-jelölt beszél meghallgatásán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén az Országházban 2022. május 18-án. MTI/Kovács Attila

Mint a hvg.hu írja a Telex nyomán: gyakorlatilag semmi nem valósul meg a tanárok kéréseiből – ez derül ki abból a levélből, amelyet a Belügyminisztérium küldött a Pedagógusok Szakszervezetének és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének.

Arra a kérésre, hogy a pedagógusok illetménye a kormány által bejelentett 10 százalékon felül további 45 százalékkal nőjön, azt válaszolta a tárca: a következő két évben legalább 10–10 százalékos emelés lehet, ennél nagyobb mértékű emelés akkor lehetséges, ha a gazdaság jól teljesít.

A kérésre, hogy a mostani 22–26 tanóra helyett legfeljebb heti 22 tanóra legyen, a minisztérium azt írta: a pedagógusok átlagéletkora emelkedik és csökken a fiatalok száma, ezért nagyarányú óraszám-csökkentés

„nem tekinthető reálisnak”.

Címlapkép: MTI/Kovács Attila

Forrás: hvg.hu, Telex

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Havanagi
Cél: sötétségben tartani az embereket,nincs szükség pedagógusra, fé
félelemben tartani az országot:egészség,anyagi
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@Gyurka80: Akkor mijafaszt előzött a kanyarban,,a félhülye dagadt Főnököd ?
ómió
"Nyomorgó, agyonhajszolt pedagógusok"!? Csak nem most nyögik Böszméék fizulenyulását!? És 12 évbe telt a "fájdalom" észlelése!? Minden reflexük ilyen "azsúr", vagy csak a bolsi!?
evacica
@ómió: @ómió: Te szerencsétlen te csak gyurcsáyozni tudsz! Had emlékeztesselek a Meggyesi kormány emelte a bérüket utoljára rendesen 50% átlagos emelés volt! Orbán mit csinál?! Hazudik ,, és hülyíti a népetl
Istenakinincsen
@Gyurka80: Túl sok a lájkod ezért nem látod a fáktól az erdőt?
ómió
@evacica:Mi történt, bolsiék gyagyása!? A Böszmekorszakot, mint múltat már "végképp eltöröltétek"!? Hacsak úgy nem! A D-209-es efftársatok meg az őket megelőző Orbánék "kasszában hagyott" pénzét - egyéb fedezet nélkül - csak azért költötték a pedagógus efftársakra, hogy utána még az ő bérüket is államadósság terhére, államcsődöt "kivívva" fizethessék tovább és a fizujuk lenyulásával "kompenzálhassanak"!? "Ércsük"! Ehhez - az államcsődhöz - értetek meg a népzsebeléshez! Meg a néphülyítésetek - "neeem leeesz gááázáááreeemeeelééés" - másokra hazudásához!
Lepényleső
Helyzetfelismerésből jeles - lehet az osztályzat,
hiszen kinek van több fegyverese ahhoz,hogy érvényt szerezzen akaratának?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.