Újabb szomorú napja van ma a forintnak, hiszen reggel óta mélypontról mélypontra bukdácsol a magyar deviza, délután 407 felett járt a jegyzés.

Itt a forint legfeketébb napja – tragikus helyzetben a magyar deviza

A Portfolió cikke szerint látszólag semmi nem történt tegnaphoz képest, egész egyszerűen annyi történt, hogy kezd elromlani a nemzetközi hangulat. A rossz hír, hogy a forint már a jó hangulatban sem tud erősödni, amikor pedig kicsit elbizonytalanodnak a befektetők, akkor rögtön a magyar fizetőeszközt találják meg elsőként.

Kedden ismét történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, sőt nem csak a 405-ös szintet vitte át a jegyzés, de délutánra 409 fölé emelkedett. Ez 1,2%-os gyengülést jelent a magyar deviza szempontjából hétfő estéhez képest.

A háború kitörése óta a magyar deviza 14,5%-kal gyengült az euróval szemben, miközben a lengyel zloty 4,5%-kal, a cseh korona pedig egy százalékkal gyengült.

Egyre inkább a belső tényezők tartják nyomás alatt, ennek a cikk szerint több oka van:

A kormány továbbra sem állapodott meg az Európai Bizottsággal a helyreállítási alap (RRF) és az új operatív programok forrásairól. 

A magyar gazdaság fundamentumai, elsősorban külső pénzügyi mutatói jelentősen romlottak, a külkereskedelmi mérleg és a fizetési mérleg jelentős hiánya is rossz hír a forint számára. Ez pedig csak egyre rosszabb lesz a világpiaci földgázár emelkedésével.

A kormány kiigazító csomagja nem sikerült túl piacbarátra az újabb különadókkal, a piac számára ez is negatív üzenet.

Folyamatosan Európa felett lebeg az energiaválság réme, nem tudni, honnan lesz földgáz ősszel a fűtési szezonban, ha az oroszok elzárják a csapot. Ez pedig abból a szempontból negatív, hogy Magyarország a leginkább ráutalt az energiaimportra. Így az utóbbi napok emelkedő piaci gázára csak rontja a forint helyzetét.

Arról, hogy milyen lehetőségek vannak az MNB számára, és mi adhat okot az erősödésre a Portfolió cikkében olvashat bővebben.

Forrás: Portfolio

65 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
409-410 Ft. "Magyarország előre megy, nem hátra."!!!Megvédte orbán a magyar fizetőeszközt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisTehen
@Aki Én: akiket nem érdekel az ország sorsa, csak legyen meg a profitjuk
kereső
@KisTehen: t 21:32. Ezért is ellenzik a globális minimum adót- élen járva a kipcsak, antikeresztény, morál nélküli maffia kormány-nyal és állampártjával. Ki a hibás?? Orbán &Co+ fideSS!
Peller Anikó
@KisTehén: Kérdezted gyökér mit csinált rosszul orbán.

Felsoroltam pár dolgot. Ezeket mind jól csinálta? 407 az euró, bizonyíték kell hülyegyerek?
ómió
És még mindig nem dőlt be!? Hát, Gyuri gazdiéknak még a fonttal is "könnyebb dolguk" volt!
Aki Én
@KisTehen: Két percen belül három semmitmondó butaság. Ennyire képtelen vagy összeszedni a gondolataidat? Nem érzed, hogy ez súlyos problémát jelent?
Így is veled van tele minden, te elmebeteg.
Most mindenki hibás, csak a tolvaj-kontár gazdád nem, mi?
Ennyire még te sem lehetsz buta.
Yoda69
@KisTehen: Megszolalt a nagy penzugyi szagerto :)
Tudod mikor kezdik el shortolni a forintot? Akkor ha az MNB bedobja a deviztartalekot, hogy megprobalja megmenteni a forintot. Remelem nem teszik, mert ez mar menthetetlen. Csak elegetnenek tobb millio Eurot feleslegesen.
Itt egyetlen megoldas van, elfogadni az Unio minden feltetelet hogy megkapjuk a penzt. Beleertve a korrupcio ellenes ugyeszseghez csatlakozast, ami kifejezetten jot tenne az orszagnak. Persze nem az orban-klannak.
Remelem erted, amit irok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.