A globális társaságiadó-minimum bevezetése a jelenlegi helyzetben gyakorlatilag a kegyelemdöfést jelentené az európai gazdaságnak, az intézkedés Magyarországot is rendkívüli próbatételek elé állítaná – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.
Fotó: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél Melanie Huml bajor európai és nemzetközi ügyekért felelős tárca nélküli miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón a Magyar-Bajor Vegyes Bizottság ülése után a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. június 23-án. Újabb hároméves együttműködési programot írt alá Magyarország és Bajorország, amelynek alapján a felek közösen fognak dolgozni az eddigi gazdasági eredmények megőrzéséért a jelenlegi, rendkívüli nehézségekkel teli környezetben. MTI/Máthé Zoltán
A tárcavezető mindenekelőtt arról számolt be, hogy
az ukrajnai háború miatt zavarok keletkeztek az energiaellátásban, tartósan magas inflációs környezet jött létre és a szankciós intézkedések sok esetben jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak.
Leszögezte, hogy
ebben a helyzetben a kormány nem támogatja a globális minimumadó bevezetését, ugyanis az munkahelyek százezreit sodorná veszélybe hazánkban, és a társasági adó terén visszatérést jelentene a 2010-es állapotokhoz.
Illetve rámutatott:
a magyar versenyképesség egyik zálogát, a beruházási rekordok egyik legfontosabb alapját épp az alacsony társasági adó jelenti, amely bár hivatalosan 9 százalék, de a kedvezményekkel, beruházási támogatásokkal kiegészítve gyakorlatilag 6-7 százalék körül van, így a minimális kulcs életbe léptetésével a duplájára nőne.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy
a témában erőteljes vita zajlik az Egyesült Államokban is, a globális minimumadó a demokratapárti kormányzat politikai célkitűzése volt, azonban az őszi félidős választás nyomán nagy belpolitikai átrendeződés jöhet, és a republikánusok kifejezetten ellenzik a bevezetését.
Emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok számos csatornán kifejezte tiltakozását a magyar vétó ellen, és ennek keretében a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás hatályon kívül helyezéséről is döntöttek.
Joggal bízhatunk abban, hogy ha másfajta politikai széljárás lesz Washingtonban, akkor ennek az újra érvénybe lépése várható
- közölte.
A miniszter aláhúzta, hogy a felek közötti vita negatív hatásai egyelőre nem érzékelhetők a kétoldalú gazdasági együttműködésben, az amerikai cégek támogatják az alacsony magyarországi adóterheket.
Elmondta ennek kapcsán, hogy a vállalatok vezetőit nem ez a nézeteltérés, hanem inkább a magas infláció foglalkoztatja, hogy az egekbe szökött a nyersanyagok és az energiahordozók ára.
Ezért is fontos, hogy Magyarországon mindent elkövessünk annak érdekében, hogy egyfajta lokális kivétel lehessünk ebből a nagy globális visszaesésből
- fogalmazott, kitérve az ársapkák, a kordában tartott infláció, az alacsony adóterhek és a rezsicsökkentés fontosságára.
Szijjártó Péter tíz fontos amerikai vállalat vezetőjével, két republikánus szenátorral és öt képviselővel egyeztet a nap folyamán, illetve részt vesz az Amerikaiak az adóreformért (ATR) konzervatív érdekképviseleti szervezet üzleti találkozóján, ahol előadást tart a magyar gazdaságpolitikáról és a globális minimumadó veszélyeiről.
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Eddig csak Orbán papa használta labdának és boxzsáknak a csemetéjét. Most hirtelen ez a Nyúlbéla is belépne a sorba?
""Báncsák a magyart...""---legalábbis miniszteri szinten?
Hja, a sz@rt el kell adni, le kell nyomni a zemberek torkán...
De minek, mikor a törzsközönség ingyér' is vevő mindenre?
Mit ittál?
Új hozzászólás