Attila sátrában makettlovon ül a rekonstruált hun. Hetedszer rendezik meg a Kurultajt, modern nevén Magyar Törzsi Gyűlést. Az egyesülni vágyó magyar, hun és türk tudatú népek örömére a harcias erőpróbák mellett idén ezer nomád vonulgat, és felépítik a világ legnagyobb jurtáját is. Az augusztus 12. és 14. közötti esemény fővédnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke lesz. A szervezők Indexhez eljuttatott tájékoztatójából kiderül, hogy a hagyományőrző rendezvényen idén is lőnek és robognak a lovasíjászok, harcolnak lándzsával, szablyával, botot húznak és övbirkóznak. Ott lesznek a solymászok és agarászok is. A „nomád vonuláson” csaknem 1000 harcos, nők és gyerekek, valamint négylábú társaik jelennek meg korhű öltözékben és felszerelésben. A rendezvényre felépül egy hatalmas, több mint száz jurtából álló nomád szállás is, amely érzékelteti a honfoglalás korát. Az idén 15 éves Magyar Törzsi Gyűlésen emléket állítanak a sztyeppei lovasnomád kultúrának és a nagy ősöknek – köztük Attila és...

Forrás: index.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.