Meg kell vizsgálni, hogy újra tudjuk-e nyitni a barnakőszén bányáinkat.” – mondta Orbán Viktor.„Ha van is politikai akarat és kellő mennyiségű szén, akkor is csak 5-10 éven belül lehetne újraindítani a barnakőszén-kitermelést. A hazai bányákat minden átmenet nélkül, napok leforgása alatt zárták be a kétezres években. Akkor több ezer profi bányász megélhetése került veszélybe, és ezek az emberek azóta sem dolgoztak az eredeti szakmájukban” – mondta lapunknak Szőke András, a Bánya-, Energia, - és Ipari Dolgozók Szakszervezetének borsodi elnökségi tagja. Hozzátette, néhol egészen korszerű kitermelési rendszerekre került lakat, a 2014-ben lezárt pusztavámi kitermelőhelyről például gumiszalag szállította szinte veszteség nélkül a szenet a 12 kilométerre lévő oroszlányi erőműbe. Szőke szerint a legfiatalabb generáció, ami még kiismeri magát a tárnákban, most 53-54 éves, és nem fog vájármunkát végezni, legfeljebb a fiatalabbakat tanítják majd. Az új bányászok kiképzése viszont évekig is...

Forrás: hang.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Az elbocsájtott minisztériumi dolgozókra is kellene gondolni!Okj-s képzés és a bánya!Talán legközelebb meggondolják,hogy mire vállalnak állást?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.