Ungváry Zsolt: A vén Európa és a kikosarazott kérő

A magyar közgondolkodásban, történetírásban, identitásképzésünkben nagyjából konszenzus van arról, hogy Szent István és utódai jó döntést hoztak, amikor a Nyugathoz csatlakoztak: Magyarország ezzel a történelmileg helyes útra lépett, virágzása, sőt puszta megmaradása is ezen múlt. Mivel alternatív história csak a fantáziában létezik, sosem tudjuk meg, miként alakult volna hazánk és népünk sorsa, ha a keleti kereszténységet, vagy akár az eredeti magyar (keresztény?) vallást követjük. Maradt tehát a „Rómába vezet minden út vagy pusztulásba”, az István, a királyban megénekelt dilemma. Ezzel együtt mégis sikerült részben saját utat választanunk, hiszen a nyugati állam- és társadalomfelfogás számos eleme nem, vagy eltérően valósult meg nálunk. Akár a már XIII. században, az Aranybullában felvetett, az uralkodót végső soron a törvények – sőt a népfelség – mögé soroló ellenállási záradék, amire a vele egykorú angol Magna Chartán kívül nincs is párhuzam. Nemzetfelfogásunk is gyökeresen...