Nem elég, hogy maga az iskolakezdés is jelentős terheket ró a családokra, de akár 30 százalékkal is drágulhat az iskolai étkeztetés. 

Újabb teher szakad a magyar családok nyakába – Szeptembertől még nehezebb lesz az életMTI Fotó: Balogh Zoltán

A Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke szerint akár 30 százalékos drágulás is lehet szeptembertől a közétkeztetésben, és „a drágulás oka természetesen az orbáni infláció” – mondta Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja hétfői online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus kifejtette: drágábbak az élelmiszerek, drágább a benzin a céges autókba, és drágább a rezsi is. Ezek mindegyike beépül a menza árába,

„ezért jön szeptembertől brutális drágulás”, amelyet az emberek, a szülők fognak megfizetni.

Hangsúlyozta „mivel a miniszterelnök csak a saját fizetését triplázta meg, a magyarokét nem”, sok családnak lesz megterhelő a menza ára is.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány felelős azért, hogy minden folyamatosan drágul,

Orbán miatt gyenge a forint, Orbán miatt drágulnak az élelmiszerek, Orbán miatt van rezsiemelés, és Orbán miatt lesz drágább most a közétkeztetés is

– sorolta. Hozzátette: Orbán Viktor hazudott a választás előtt, hogy „aztán minden idők legfájdalmasabb megszorításával sújtsa Magyarországot”.

Kiemelte: a DK elutasítja, hogy „a kormány az emberekkel akarja megfizettetni a saját kudarcos kormányzati teljesítményét, egyetlen gyermek sem maradhat éhes Orbán Viktor miatt”.

A politikus szerint „az orbáni infláció ott lesz az életünk minden területén”, és ezért a helyzetért az éveken át folytatott felelőtlen forintgyengítés a felelős.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Az édes teher a gyerek,akinek enni kell!A csalárd druzsba kurmány jól él belőlük is!Minden drágulás az adónkból őket gazdagítja!Hamár basznak nekik ingyé pézt adni a kitartóik!Az EU!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SÍva
Ha mindenki fizetne a gyereke után nem is lenne nagy baj de vannak akiknek ingyen jár minden mert Én és Te megdolgozol az Ő ingyenes ellátásukért! A lopott villanyukat is mi fizetjük, mert persze nekik az is ingyen jár! Ezért cserébe az Ő gyerekeik terrorizálják a mi gyerekeinket az iskolában, az utcán és ránk kiabálják, hogy rasszisták vagyunk, pedig csak utóítéletesek mivel nekünk kell elviselni őket és együtt élni velük!
ómió
Még mindig a ti háborútok inflációja, efftársak!?
Dr. Proktor
@ómió: Te beteg vagy, de nagyon... Hülyeségek posztolgatása helyett elmehetnél a körzetihez...
Istenakinincsen
A fideSS-nek semmi sem drága...könnyen jött könnyen megy.
ómió
@Dr. Proktor: Inkább szedáltasd magad ott a vigyorgóban! Addig legalább az elmebajod másrahazudási szindrómája se fog gyötörni téged!
Eladott Ország
Orbán: „Ne az emberekkel fizettessék meg a háború árát.” Választások előtti szlogen: ha nyer a baloldal, akkor elszabadulnak az árak és háborús veszélyhelyzet lesz. Szeretném jelezni a 3 millió agymosottnak nem nyert a baloldal: az árak elszabadultak, 400 Ft felett az euró, és háborús veszélyhelyzetet is hirdettek. Akkor most mi a makk van? Az államkassza üresebb mint a fidesz szavazók feje, akkor vákum van a kasszában. A német autógyárakhoz persze most se mertek hozzányúlni, mert onnan jön némi bevétel, de legalábbis a gyűlölt Brüsszel rajta tartja a szemét a német érdekeken. Amúgy a Tiborcz féle bank és egyéb befektetőcégek is fizetnek extraprofit adót? Sebaj, majd kifizetjük azt is a "parizer árában". 12 éve átb*sszák a saját szavazóikat, de most újabb 4 évre odatartja mindegyik a seggét a lóf*sz elé! Erről eszembe jutott a "magyarázom a mechanizmust" volt a címe a Kádár-érában vetített rajzfilmeknek. Ezen a képen a kövérrédagadt-dagadkövér miniszterúr épp marhaságokat vakerál nekünk. A választás előtti osztogatást menetrendszerűen követte a választás utáni fosztogatás. A 3 millió pedig felhatalmazást adott a kormánynak a birkanyírásra. Az elitista ellenzéki politizálás megkapta azt a pofont április 3-án, amire már rég rászolgált. Kár, hogy ebből egy maffiózó profitált a legtöbbet, meg a sleppje.
uploads.disquscdn.com/images/47dd64be02d5f6a5293dffe2c0d42bad6c5648f8e75ab4c448bdd497ffbbd1af.png?w=800&h=417

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.