Mindezt az MSZP EP-képviselője mondta keddi online sajtótájékoztatóján.

Ujhelyi Istvánnak újabb bizonyítéka van, hogy a kormány hazudik az EU-s források kapcsán

Fotó: MTI/Kovács Attila

Újabb levél bizonyítja, hogy a magyar kormány "hamiskártyás és hazudik vagy teljesen impotens", esetleg mindkettő, ugyanis hivatalosan nem is igényelte az uniós helyreállítási alap hitelcsomagjának forrásait – állítja Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője.

Ujhelyi István az Európa Bizottság elnökétől, Ursula von der Leyentől kapott augusztus 24-ei levélre hivatkozott, és azt mondta: ebben az elnök világossá teszi, a magyar kormány eddig semmilyen hivatalos lépést nem tett a helyreállítási alap hitelrészének lehívása, illetve igénylése érdekében – írja az MTI.

A politikus felidézte, a magyar kormány folyamatosan szkanderezik az uniós források megszerzése érdekében az európai intézményekkel. Kitért arra, hogy az unió tagállamai jogállamisági, antikorrupciós és egyéb, nagyon komoly feltételekhez kötik az uniós források kifizetését.

Rámutatott: a jogállamisági vita a magyar kormánnyal nem csupán a következő hétéves költségvetés forrásainak kifizetéséről szól, hanem az úgynevezett helyreállítási alap vissza nem térítendő támogatásairól és a kedvezményes hitelrésze által biztosított további forrásokról is. Előbbi 2500 milliárd, utóbbi további 3500 milliárd forint értékű csomag – tette hozzá a politikus.

Ujhelyi szerint a magyar kormány először "gőgösen" elutasította a hitelrész felhasználását, azzal az indokkal, hogy arra Magyarország nincs rászorulva. Végül azonban az egyre magasabb infláció és az egyre inkább gyengülő forint miatt idén márciusban a miniszterelnök sajtófőnöke már arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy Orbán Viktor levélben jelezte Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének: Magyarország helyreállítási tervének mielőbbi elfogadását kérik, és a vissza nem térítendő források mellett a kormány igénybe kívánja venni a helyreállítási alap hitelrészét is.

Ujhelyi István kiemelte: ezután hivatalos lépések nem történtek.

Az MSZP európai parlamenti képviselője azt kérte a kormánytól, hogy Magyarország jelenlegi helyzetében beszéljenek végre őszintén a nyilvánossággal.

"Önök mindenért az európai intézményeket hibáztatják, közben pedig jól láthatóan sem kormányozni, sem igazat mondani nem tudnak"

- mondta Ujhelyi.

Forrás: mti.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Al X
@mackoka46: Csodák márpedig nincsenek. (más világnézetűek kíméljenek!)
gina
Ez egy Pinnokkió kormány és egy nagy tolvaj banda
justhpeter
Gyakorlatilag azért nem tesznek az infláció ellen semmit mert ezzel a tervezettnél nagyobb bevételre tesznek szert.
NKF
Persze ,ez Szarhelyi 2igazmondó Tóbiás?
A Trazitban kiröhögte a közönség.Egy balos balfácán!
ómió
Csak nem azt hazudnád, Újhülye efftárs, hogy a magyar kormány utasítja vissza a mocsokbolsi tetübandátok által mindeddig gáncsolt, nekünk járó pénzkifizetéseket!? Ezt már duettben hazudjátok Ursula efftársnőddel!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.