Ezúttal a szénexport korlátozása van terítéken, de elrendelték a 25%-os gázkorlátozást is.

Újabb korlátozást vezet be a kormány az energiaválság miatt – Ez is sokaknak fog fájniMTI Fotó: Sóki Tamás

A péntek esti Magyar Közlönyben a kormány újabb intézkedéseket vezetett be az energiaválság kapcsán – vette észre a telex.hu. Mostantól az állani intézményeknek 25 százalékos gázfogyasztás-csökkentésére kell átállniuk a kórházak és szociális intézmények kivételével. Ugyanakkor a kormány kedvezményt adott a legfeljebb 4 lakásos lakóközösségeknek, szintén egy másik szerint egyszerűsítik a napelemek társasházi telepítéseit.

Ezen kívül pedig úgy döntöttek, korlátozzák a szénexportot.

Megjelent a 343/2022. (IX. 9.) számú kormányrendelet, amely jelentősen korlátozza a hazai kitermelésű szén külföldre vitelét. A „Magyarország energiabiztonsága szempontjából stratégiai jelentőségű nyersanyagok és termékek kivitelével kapcsolatos regisztrációs eljárásról és egyéb intézkedésekről” címet viselő jogszabály szerint kilencfajta széntermék csak az energiapolitikáért felelős miniszternél történt regisztrációt és a bejelentés tudomásulvételének visszaigazolását követően értékesíthető külföldre, illetve vihető ki az országból.

A bejelentés után a miniszter feladata megvizsgálni, „hogy az energiahordozó külföldre történő értékesítése, illetve kivitele jelentős mértékben akadályozza-e vagy ellehetetleníti-e a Magyarország energiabiztonságának fenntartásához szükséges alapanyag-ellátást, veszélyezteti-e a közellátást, vagy jelent-e kockázatot az energetikai ellátásbiztonságra”.

A bejelentés vizsgálata alatt a magyar államot elővásárlási jog, illetve vételi jog illeti meg, amelyet az MNV Zrt. útján gyakorol.

Forrás: telex.hu

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
"A péntek esti Magyar Közlönyben más további energetikai intézkedések is szerepelnek. A kormány megalkotta a rendeletet az állani intézmények 25 százalékos gázfogyasztás-csökkentéséről (a kórházak és szociális intézmények kivételével). A jogszabályból kiderült, hogy a 2023-as évre is vonatkozik a 25 százalékos visszavágás."
Mire jó ez az örökös nyugat majmolás??? Azt momdták, hogy van elég gáz!!! Vagy mégis gáz van és csak véletlenül került a jogszabályba??!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
@Shikari: A mi problémáink nem a háborúval kezdődtek. persze vitathatatlan, sokat lendített a már korábban felhalmozódott bajokon. Azt megelőzően már, (nemcsak), a múlt év őszétől a fedezet nélküli választási osztogatás megtette a hatását. Ezerrel ment a bankjegynyomtatás, hiánytalan egymást követő sorszámú, nyomdaszagú bankókat adott az automata, és ugyanilyen pénzt hoz nyugdíjként azóta is a postás. Ennek ellenére ma sem állt le a logikátlan osztogatás, a majd folyósítandó EU-s pénzek reményében.
Az energia árak pedig még most sem a takarékosságra ösztönöznek, különösen a villamosenergia áraknál, mert az átlagfogyasztók hiába csökkentik a fogyasztásukat, az aránytalan rendszerhasználati díjak miatt alig befolyásolja a végszámla összegét.
Az pedig, hogy a MNYUP után a csatorna és gázhálózatot állami tulajdonba vették, gátlástalanabb húzás volt mint az 59-es tsz szervezés, mert ott legalább eljátszották az önkéntes aláírást, igaz dobtáras fenyegetéssel, de az általunk az utolsó fillérig kamatostól kifizetett közműhálózat eltulajdonításához még csak a belegyezésünket sem kérték. Az pedig csak hab a tortán, hogy ahol némi elégedetlenkedés üti fel a fejét, azonnal, magyarázat nélkül visszavágnak, azt bizonyítja, akkora az önhittség, hogy még a fizikából esetleg tanult hatás-ellenhatás törvényét is feledteti velük.
nezelodo
@Shikari: A közműhálózat saját pénzünkön épült, minden felhasználó egy összegben vagy havi részletben kifizette annak teljes ellenértékét és a kamatait, és közösségi hálózatként üzemelt. A térítés nélküli államosítás, na az volt a fosztogatás, tetejébe pedig bérleti díjat szednek a saját tulajdonunk használatáért. Boldogabb országokban részvényesek maradnak ilyen esetben az építtetők, és élvezik annak anyagi hasznát is.
A MANYUP esetében egyéni nyugdíjszálát ígért a fosztogató, ugyanúgy, ahogy a kis posták és a vasúti szárnyvonalak újra nyitását is megígérte, és egyformán teljesült az ígéret. Nyilván eszük ágában sem volt betartani az ígéretüket, ahogy a választás előtt is tökéletesen tisztában voltak az ígéretek teljesíthetetlenségéről.
nezelodo
@Shikari: Bocs ez fals duma, erővel elvették, családonként 1988-as áron 500 000 Ft volt a gáz és csatorna beruházás együtt. Igen könnyen tartja az természetesnek az államosítást, aki egy fillért sem költött rá. Most akkor pl a saját tulajdonú erdőbirtokosság következik? Rákosi elvtárs dörzsöli a tenyerét odaát, hogy nem élt hiába. Még a végén börtönbe is kerülhetünk a tulajdonunkért, mint a szerencsétlen kulákok, és cégtulajdonosok egykor?
csak úgy....
@KisTehen: dugd vissza,talán még szükséged lesz rá! :)
Juhász István
A szénről. Általánosban az egyik osztálytársam apukája BÁNYÁSZ / vájár / volt az EGERCSEHI bányában. Ők álltak legjobban anyagilag. Jó,és stabil kereset volt, sokféle kedvezménnyyel, juttatásokkal . Korkedvezményes nyugdij lehetőséggel stb. Sőt ! Egy vájár megkapta a Kossuth dijat is, még emlékszem a nevére, mert... megjegyeztem Nagy Dezsőnek hivták, talán komlói bányász volt. Megbecsült, sokak által irigyelt szakma volt. Persze, tudom NEHÉZ IS VOLT egyben. Aztán egyszercsak bezárták a honi bányákat. Hurrá ! Eljött a gázbevetetések kora. Sokan sirják vissza azokat az éveket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.