Elmondása szerint Rákay Philipet annyira lefoglalták az általa készített Petőfi-film forgatása, hogy teljesen elszakadt a magyar közélettől, még az általa támogatott Megafon Központ videóit sem nézte. Legalábbis amikor arról kérdeztük, hogy vannak-e megszorítások Magyarországon, azt mondta: „Nézze két nappal ezelőtt fejeztem be minden idők egyik legnagyobb magyar filmjének forgatását, és én mint egy időutazó most valahogy a 19. században érzem magam. A Napi.hu április cikke szerint Rákay Philip Petőfi-filmje a 4,5 milliárdos gyártási, 85 milliós gyártás-előkészítési és 10,1 milliós forgatókönyv-fejlesztési támogatást kapott, ami mellé a Nemzeti Filmintézet a választások előtt még hozzácsapott 200 millió forintot. Így a lap számításai szerint az adókedvezmény-rendszeren keresztül igénybe vett támogatással együtt Rákayék 6,1 milliárd forintért készíthetik el az eddigi legdrágább magyar filmet.
Rákay Philip Kötcsén jelentette be, hogy befejezte minden idők legdrágább magyar filmjének forgatását
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
Nagyvilág
- 2024. May 21., 21:40
Erdogan: A török elnök félti a családokat az Eurovíziós Dalfesztiváltól
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
uploads.disquscdn.com/images/7fa25981a83600ef328f00abafa3ebe11b77973e414038ff371d440312f31e0b.png
Rákay Philip 48 milliós Mercedes G terepjáróját fényképezte le az Átlátszó. A fidesz egyik kedvenc influencere és cheerleadere, az ex-tévés Rákay Philip egy Mercedes-Benz G 500-as terepjáróval jár, az autó jelenlegi listaára 47 870 000 forint. Ezt az Átlátszó szúrta ki, amikor Rákay budakeszi lovardájánál forgatott, és éppen begördült az autó. A magas fizetésért csak az ellenzéket kell gyalázni és az ellenzéki emberekből lejárató videókat készíteni.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/181984855_306273284347616_9038830973491916276_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=pS3pD3c0q14AX-gCz7i&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-9OAzWbVj2ZJiiwMUsFFvR6sqiTDi-bj7mvXau_VQrgw&oe=63444531
Tudom màr, hogy hol làttam ezt a majmot!...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/181698090_5477887032285308_2493581431265626028_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=fhynZPB75JwAX-kC2d-&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-nJQEnh0cVxvo_i8l2GL4CXwwPkL5zKAxob4lbACJ1Ag&oe=6341930A
Megkezdődött a szereplőválogatás a Rákay féle "Petőfi-film" főszerepére. Van lóvé szarásig, nem számít! Azt hittem, csak azt akarjak bebizonyitani, hogy Orbán Mátyás király leszármazottja, már csak a korona körüli találgatások miatt. Kancsó, és csupor. Felszopó,és leszopó. A két büdös gané'
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272735727_2005869476284443_7488855188771534238_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=oK26x0OlRdcAX8lwRXO&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9wYsFCRafVgLsX_DmniZeBtbjJFsYNTgTBE5Yrm3NEvQ&oe=63229BE9
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272924158_2008054432732614_2972059623510333404_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=AUgWUMcwvBoAX_h_1Sr&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8rM9-Bk2RMnIuAgWooht9hc98h4ve2b7trNd0ZTuHT3Q&oe=6322A73D
Négy és fél milliárdból foroghat Rákay Philipék Petőfi-filmje! Címe ez lesz: BEFORDULTAM A KONYHÁBA! Anyám tyúkfarhátja a faluvégén a kurta kocsmában! Én megforgatnám 100 ezerért úgy, hogy nem találna vissza BARGUZINBÓL, csak 100 év múlva! Csak az a kérdés, hogy miként keverik be a témába a Soros-szálat, és ki fogja játszani Gyucsányt, aki egy Soros által adományozott puskával lőtte le Petőfit Segesvárnál.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272761950_2006531792884878_4875531901906887006_n.png?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=BJK9i5wPxY4AX-B8lCD&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9I7_R1IAIdxgg5rjc4V1bQUhEC24NTM-hU4pF-2Me9Ug&oe=6322B6FA
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/285846966_1360791804400723_6611154625717118848_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=ypqUEvpKtc8AX8Z3OMg&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT91miFTSphO5lQldaIX7eN26uA7poYX3SWeDBrCqX-frQ&oe=632318D2
Úgy látom még nincs napirenden a pedagógusok béremelése, egyenlőre a pedagógusok vérnyomásemelésén fáradozik a kormány.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/273116691_599126661700562_4148884777780072149_n.png?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=GeeMKmSvfEUAX_AYMAr&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-bSoPbNX8-JqrD_45VwyBMSNI8xNvB-it9umFTJMxpZQ&oe=6321EF09
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/306392130_1423406048139298_6439227730118039140_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Du2M_cY84iEAX9OiA5z&_nc_oc=AQlxkI-Cn7tBaQGYpqphykiKuanEQc7z8jExD-7-BNSOt3fSPjhPYfNPRMgl5s83Vlg&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-EQno8kQpVc47dfTsHkTLEruttHH4QrUa-pExJHRXUtA&oe=63237447
external.fbud6-3.fna.fbcdn.net/emg1/v/t13/5506462884247178054?url=https%3A%2F%2Fmedia1.tenor.co%2Fimages%2F058e3c16eaa009becd13dc242fcc3d4b%2Ftenor.gif%3Fc%3DVjFfZmFjZWJvb2tfd2ViY29tbWVudHM%26itemid%3D24893555&fb_obo=1&utld=tenor.co&stp=dst-gif_q75&ccb=13-1&oh=06_Aao5SgkcIu_lOVWMocAW2PcBOm0V8t0dfGyEhohYzSK5Zg&oe=631DF677&_nc_sid=20edbb