Túlterheltség és az átjelentkezők nagy száma miatt kellett a múlt héten másfél napra leállítani a betegfelvételt Magyarország egyik legnagyobb nevű szülészeti osztályán, a budapesti Szent Imre kórházban – írja a hvg.hu.

Információink szerint azonban az egyre szaporodó hasonló döntések hátterében sokkal inkább az egészségügy rendszerszintű hibái rejlenek. Az új szolgálati jogviszony miatt sok szülész-nőgyógyász inkább a magánpraxist, a nyugdíjat vagy a külföldi munkavállalást választotta, ami miatt hiány van ügyeletvezető szakorvosokból. A megoldást a kormány az ügyeleti ellátás koncentrálásában látja.

Ha ez így megy tovább, teljesen össze fog omlani a szülészeti ellátás

Fotó: 123RF.com

A Szent Imre kórház szülészetének másfél napos leállására sokan felkapták a fejüket, pedig az elmúlt hónapokban nem ez volt az egyetlen kórház, ahonnan máshova kellett vezényelni a vajúdó kismamákat. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) határozata szerint a mezőtúri kórházban az aneszteziológus szakorvos hiánya okoz problémát, az intézményben idén már másodszor fordul elő, hogy ügyeleti időben nem lehet náluk szülni.

Szintén ügyeleti időben nem tudja fogadni a fenyegető koraszüléssel érintett nőket a szolnoki Hetényi Géza kórház szeptember több napján, Tatabányán a Szent Borbála Kórházban augusztusban négy alkalommal is szüneteltetni kellett a szülészeti ügyeletet „szakmai minimumfeltételek átmeneti hiánya miatt” (ez általában azt jelenti, hogy vagy orvost, vagy szakdolgozót nem tudnak biztosítani).

A teljesség további igénye nélkül idén nyáron hetekig szünetelt a szülész-nőgyógyászati ellátás Várpalotán, június elseje óta Pécsre viszik át a mohácsi szülő nőket, a mátészalkai kórházból októberig délután fél 2 után Nyíregyházára vagy Fehérgyarmatra kell menni, de júniusban pár napig még a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban sem lehetett szülni.

Az, hogy a probléma különösen gyakran érinti a szülész-nőgyógyászati osztályokat, egyenes következménye az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénynek, amely már tavaly év elején is káoszt és bizonytalanságot hozott a területen. 2021 januárja óta a törvény szigorúan bünteti a hálapénz elfogadását, március 1-től pedig az állami és a magánpraxis együttes végzése is tiltott. A szülész-nőgyógyászati szakmában ez lényegében megtiltotta a fogadott orvos gyakorlatát, a kismamák nem szülhetnek azoknál, akikhez magánpraxisban várandósgondozásra jártak.

Az új törvények miatt nemcsak a kismamák, az orvosok is választás elé kerültek, sokuk pedig úgy döntött, hogy nem írja alá az új jogviszonyt, hanem magánpraxisban folytatja tovább. Köztük vannak persze olyanok is, akik – ahogy a lapunknak többen is fogalmaztak – szerelemből és lojalitásból az állami kórházakba is visszadolgoznak.

Az ő munkájuk azonban nem problémamentes: hiába emelték fel az orvosok ügyeleti díját 2022 január elsejétől, ez rájuk nem érvényes, csak azokra, akik aláírták az új egészségügyi szolgálati jogviszonyt.

„Így néha még az is előfordul, hogy egy beosztott kétszer annyi pénzt kap, mint az ügyeletvezető szakorvos”

– mondta a hvg.hu egyik forrása.

Úgy tudjuk, hogy a legtöbb magyarországi szülészeten éppen ezért az ügyeletvezető szakorvosokból van a legnagyobb hiány – márpedig, ha ők nincsenek, akkor az ellátást sem lehet biztosítani.

Az érintett orvosok már a jogszabály életbe lépése előtt arra figyelmeztettek, hogy teljes szülészeti osztályok kerülhetnek majd a működésképtelenség szélére. Úgy tűnik, félelmeik nem voltak teljesen alaptalanok, hiszen idén nyárra nagyon sok intézményben jelentkezett a probléma. A szakmában most sokan attól félnek, hogy ha a tendencia így folytatódik, akkor lesz, ahol előbb-utóbb összeomlik a rendszer, ahogy az már a kisebb vidéki kórházakban meg is kezdődött.

„Nagyon sokan már idősek, mások a külföld felé kacsintgatnak, a többiek meg elmentek magánba. Ha nálunk egy ember megbetegszik, vagy más ok miatt kiesik, nem tudjuk ellátni a szülészeti ügyeletet, ezen pedig sokáig az átvezénylések sem fognak segíteni”

– mondta egy szülész-nőgyógyász.

További részleteket és a lehetséges megoldást a hvg.hu cikkében olvashatják. 

Forrás: hvg.hu

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Mindjárt jön a buta suttyó ómió, és közli, hogy Böszme.
Ezzel igazolva is, hogy a fidesznek mér tényleg csak agyhalott drukkerei vannak.
Aki Én
Mindjárt jön a buta suttyó ómió, és közli, hogy Böszme.
Ezzel igazolva is, hogy a fidesznek mér tényleg csak agyhalott drukkerei vannak.
Pálinkás Pál
nincs ezzel semmi baj...orbán híveit nem érinti-..a cigányok ellenek az útszélén is, a nyuggerek már nem, a külhoni paraziták meg máshol...a többi nem érdekes,igaz nemzethy köchögök?...
Nessy
@Aki Én: Majd időpontot kell kérni a magzatnak, hogy mikor születhet meg! Belügyérünk meg majd ellenőrzi és szankcionálja a renitens bébiket! Bocs, de ez egyébként siralmas, hogy egy szakmaiatlan, politikai egyszemélyes intézkedés mekkora kárt tud okozni!
ómió
Az összeomlást Komáromi efftárssal (70 kórház bezár!) már rég abszolváltuk volna!
Nessy
Aki Én: Már meg is érkezett! De ez a 70 kórház bezárás sehol nem jelenik meg! 1998-ban 163 körház, 2012-160 kórház.Ugyanis kis kórházak gerontológia és rehab. egészségügyi intézményként tovább működnek. 2012-en a fidesz szerint sok a kórház, centralizálni kell az ellátást! Az OPNI és a Szabolcs utcai kórház került bezárásra! De a kormányváltás után sem került visszanyitásra, el akarták adni, de nem épülhet lakópark, szálloda a helyén, csak eü. intézmény! Így hagyják tönkremenni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok