Embertelen és egészségtelen a 18 fokos fűtéskorlátozás a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint.

A vasutasok levelet írtak Orbán Viktornak: embertelen és egészségtelen a 18 fok, mindenki meg fog fagyni

Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A vasutasok közleményükben azt írják, vannak MÁV-munkahelyek, ahol nehéz fizikai műszak végén zuhanyoznának a dolgozók, de a hideg miatt mostantól nem teszik, vagy ha mégis, azzal a megfázást kockáztatják.

„És gondoljunk azokra a vasutasokra is, akiknek munkaköréből adódóan időnként a szabadban kell tartózkodniuk akkor is, ha esik az eső vagy szakad a hó, s átfagyottan, agyonázottan meg sem tudnak melegedni a hűvös, 18 fokos állomásépületekben. Az átázott ruháik megszárítására pedig esély sem lesz.”

- áll a közleményben, amelyben azt kérik Orbán Viktortól, hogy a kormány vizsgálja felül a korlátozást, és kezdjen párbeszédet a kérdésről. 

"Szakszervezetünk az energiaválságot illetően megérti a kormányzat törekvéseit, de véleményünk szerint a megoldást nem a korábbi gyakorlatban már jól bevált és alkalmazott hőmérsékleti értékek csökkentése jelenti”

- írták a közleményben.

Forrás: 444.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
"Az átázott ruháik megszárítására pedig esély sem lesz.”"
Akkor pedig váltás ruhát kell adni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
polgarb
Ápr.3-án kellett volna jó helyre xelni bakterkáim!! Fagyjatok meg!
csak úgy....
orbánnal nem levelezgetni kell , személyesen és jó hangosan kell elmondani neki a véleményt,róla és az ütödött ötleteiröl a politikájáról!
vacsi
"Az átázott ruháik megszárítására pedig esély sem lesz.”"
Akkor pedig váltás ruhát kell adni!
Nessy
@csak úgy...: Csak ne a parlamentbe, mert minimum 4 millióba kerül a vélemény nyilvánítás, ha nem tetszik Kövér elvtársnak!
csak úgy....
@Nessy: a pógárok szapulhatják öket büntetlenül , véleményük csak az ellenzéki képviselöknek nem lehet!
-nesze neked jogállam...
csak úgy....
@Nessy: szegény kistehenek,mi lesz velük ha mindenkire lecsap a nemzeti kuss!?- kit kell majd meggyözniük ?
kulabombaafityiszre
Ezek azok a problémák amivel lopós viktormihály meg a lopós slepje soha nem találkozott hiszen egy napot nem dolgoztak,most is csak napot lopnak.
jesz
nincs mese...az utcán kell(lene) szólni Orbánhoz...de ki is vezetné a tömegeket? MZP? Gyurcsányék gyávák az ilyen megmozduláshoz, a többi meg alkalmatlan..
Csizmás Kond
Ez ismét egy ki hogy akarja úgy értelmezi-szindróma. Nem kell egyből mindennek nekiugrani mint tyúk a takonynak, hanem előbb értelmezni, ugyanis ahol ezután is 32°C kell legyen ott az is lesz...csakhát ugye néha sokakra rájön a hánykolódhatnékja...
izéke
Mos miért nincs gördülősztrájk? Gaskó a kurvaanyádat neked is és minden fideszmajomnak!
namihami
Öltözzenek fel a vasutasok. Nem egyszál pendelyben kell rohangálni! Vegyenek példát gondoskodó államunkról és annak legfelsőbb vez..bocs Vezetőjéről. Ő már annyira átérzi és rákészül a helyzetre, hogy évek óta ""vastagabban"" van és még kevlármellényt is húz hozzá. Tessék példát venni és nem kell mindig elégedetlenkedni. Ő se teszi---látszik, hogy mennyire elégedett a saját döntéseivel!
Sámannus
Amióta a rezsihazugság bekerült a politikába mindenki tudja, hogy az amit most a fityfasz kér az teljesíthetetlen. Az elavult fűtési rendszerekekt nem lehet szabályozni. Röhej, ahogy a kormány kibök valamit és az úgy is van. A lónak az a lengedező fitymája az úgyvan, egyéb semmi.
mackoka46
Példátlan jólétet teremtett ez a szégyentelen kontár botrány kurmány.
Néro2
És és ? Nem tetszik , hogy fázik az ország ? Meg egyébként is jó van ez így.
fityma savazók Trágyafalva Degenerált tanya út 1 .
magyar1
@Eladott Ország: Egy népi kommandó tényleg kellene, hogy ellenőrizze az úszómedencék fűtésének leállítását.
ómió
Szóval, "megérte kibojkottálni" a tízszeres gázárat!
117
@ómió: Te egyedül vagy ilyen hülye vagy segít valaki?
ómió
@117: Ma te vagy az ügyeletes elmeroggyant bolsi bértroll!? Az más!
117
@ómió: Haza- és Európa áruló moszkovita bolsevik-náci (ez új meghatározás) köcsög!

life.ma/wp-content/uploads/2014/01/pointing-finger1.jpg
ómió
@117: Pontosan ezek vagytok. haza- és európaárulók, a fekálbolsi tetübandáddal együtt, bolsiék fajkreténje! Mindössze moszkovitából brüsszelitába "csaptatok át"!
Néro2
@Néro2: De hát a váltó gránitszilárdra fagyott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.