Brüsszeli források szerint sikerülhet a dolog.

Orbán most fellélegezhet: jelentős haladékot kaphat a magyar kormányOrbán Viktor/Facebook

A Népszava.hu értesülései szerint az európai uniós országok miniszteri szintű tanácsa október 13-án várhatóan megadja a haladékot az Orbán kormánynak a 17 intézkedésből álló korrupcióellenes csomag elfogadására és végrehajtására. Ezt több EU-s forrás is megerősítette a lapnak.

Ez azt jelenti, hogy a tagállamok pénzügyminiszterei legkésőbb december közepéig elhalaszthatják a szavazást az Európai Bizottság által javasolt, nagyjából 3000 milliárd forint (7,5 milliárd euró) pénzügyi szankcióról.

Addig Magyarországnak száz százalékosan teljesítenie kell a Brüsszelnek tett ígéreteit

az előre egyeztetett menetrend alapján, hogy elkerülje a retorziót. Az Országgyűlés már megkezdte a törvények és törvénymódosítások elfogadását.

Brüsszeli forrásaik szerint az EU27-ek nagyköveti tanácsa jövő szerdán, október 12-ikén – a bizottsági ajánlással összehangban – úgy fog dönteni, hogy az október 18-i határidőt meghosszabbítják. 

Forrás: népszava.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Közmondás: Vigyázz! A cigány, az cigány. Kutyából nem lesz szalonna.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Az EB és az ET 12 éve ezt csinálja. Miközben hangoztatják az "európai értékek" védelmét. Mert van egy x@ros gumicsizmát hordó , akit nem tudni milyen okból ők is szent tehénként kezelnek- és nem probléma számukra, hogy az unió első fasiszta diktatúráját az ő adófizetői pénzeiből épitette fel az orruk előtt. Minek is kinlódnak- adják oda orbánnak az euro milliárdokat, hagy szidja őket a saját pénzükön. Nekünk- Magyarország polgárainak teljesen mindegy, hogy lesz-e eu-s pénz, vagy nem. Mi látunk belőle a legkevesebbet- mert ebben az esetben: Magyarország= orbán&Co. Tehát, ne fogják vissza magukat- szavazzák meg, adják oda. Mert amit orbánék összehoznak mostan kiskapus törvényeket, az csak látszat, és szemfényvesztés.
ómió
@vitriol: Csak nem az "elkúró" efftársakra gondoltál "normális kormányként"? Vagy csak "efftársi hazafiságból" késleltetnéd a Magyarországnak járó pénzeket te is!?
vitriol
@ómió: Minden normális ember jogosan tarthat igényt egy normális kormányra, de neked ezzel nem muszáj egyet érteni!
ómió
@vitriol: Ez idáig stimmel és a gond nem is ezzel van, hanem a normalitás megítélésével!
T-Boly
@csak úgy...: Ugye tudod,mit beszélsz?
Fogalmazz érthetőbben,mert ez így lehet hideg,lehet meleg ,én viszont nem ingadozok még az akasztófa alatt se !
Egyenesen előre !
És nem csirkefarhátraszemétaljashazugtetűcigányminiszarelnökreakiszéthazudtaszétloptaa a kedves országunkat ,

Ez itt a baj ,hogy mindenki fél !
Mi a kqrvqva istentől féltek ? Ettől a cigánytól ?
Na a ez itt a baj!
T-Boly
@csak úgy...: Válaszoltam és el lehet gondolkodni !
Nem személyeskedek ,de ez az ország egy kib@szott gyáva nyulak gyülekezete !
Márpedig : GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA !

Olyan nehéz ezt felfogni,hogy egységben,összefogásban Van az erő a hatalommal szemben? Melyik szót nem értitek magyarok?
És ti szarházi tudatlan ,agylövöttek egymást b@sztatjátok,baloldalnak nevezett hülyék.
74 éves ,vidéki kisnyugdíjasként mondom,hogy április 3 ra hülyévé lettetek téve.
A fidesz részéről még a jónapot kívánok is HAZUGSÁG volt

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.