Egy 33 éves férfi ellen folyik büntetőeljárás a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon, ma a bíróság letartóztatta.

Áram- és vízlopás miatt mentek szemlére, a tulaj a pincében bújkált, és végül a rendőrök ezt találták a padláson

Fotó: police.hu

Az eljárás jelenlegi adatai szerint a rendőrök egy balatonkenesei házhoz mentek szemlét tartani 2022. november 17-én, mivel egy közműszolgáltató feljelentést tett illegális vízvételezés miatt – írják a rendőrség honlapján.

Az eljárási cselekmény végrehajtásakor a nyomozók – az áramszolgáltató és a vízmű helyszínen tartózkodó szakembereivel közösen – megállapították, hogy az érintett ingatlannál jogtalan áram- és vízhasználat folyik.

A törvénytelen cselekmény elkövetésével kapcsolatba hozható 33 éves férfi a ház pincéjében bujkált, azonban a rendőrök megtalálták és jelenlétében szemlét tartottak. Ennek során az egyenruhások a ház padlásterében 25 tő kábítószergyanús növényt és 20 db növényi csírát is találtak, ami után a fiatalember menekülni próbált a lakásból, de őt az udvaron elfogták és megbilincselték.

A nyomozók által lefoglalt növényekről és csírákról a botanikus szaktanácsadó megállapította, hogy azok kábítószernek minősülő, kannabisz származékok.

A balatonkenesei lakost a rendőrök előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként kihallgatták kisebb értékre elkövetett lopás vétség és kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók kezdeményezték letartóztatásának indítványozását az illetékes ügyészségen, amellyel a vádhatóság egyetértett, és a mai napon a fiatalembert letartóztatta a bíróság.

A nyomozás további részében a rendőrség vizsgálja, hogy az elkövető cselekményeivel súlyosabb bűncselekményt megvalósított-e.

Forrás: police.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toller Béla
Hát, vazze, három mondatban kellett volna ezt közreadni. Vagy egyáltalán ...
justhpeter
Még rövidebben: a delikvens hülye.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.