Kocsis-Cake Olivio közösségi oldalán számolt be arról, hogy mostantól a DK közösségének tagjaként folytatja azt a munkát, amit már országgyűlési képviselőként elkezdtett.

Nagy bejelentést tett a Párbeszéd pártigazgatója: Átigazolt a DK-hoz – így reagáltak a pártok
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Mint írja, "négy év alatt, ellenzékből is szempárok tízezreit sikerült felnyitni olyan fontos területeken, mint a zöldpolitika és a klímavédelem".

Tőlem hangzott el elsőként a magyar parlamentben, hogy a balatoni beépítések tönkre fogják tenni kedvenc tavunkat. Civilekkel és helyi patriótákkal közösen számos természetromboló beruházást sikerült megakadályozni

- fogalmazott.

Személyes indíttatásom, hogy a jelenlegi kirekesztően magyarkadó Fideszes propagandával szemben megmutassam, hogy az szereti igazán a hazáját, aki meg akarja óvni és védeni annak természeti értékeit

- tette hozzá.

Kiemelte: A 2022-es választás legfontosabb tanulsága, hogy az ellenzéknek új stratégiára, szervezettebb működésre van szüksége.

Úgy véli, "az azóta eltelt időszakban a DK bebizonyította, hogy képes új stratégiát adni, fegyelmezetten működni, alternatívát nyújtani az Orbán-rendszerrel szemben".

A jelenlegi hatalmat leváltani akaró választók is egyre inkább a DK-ban látják a kormányváltás legnagyobb esélyét, ahogy én is

- tette hozzá.

A Párbeszéd sajnálja Kocsis-Cake Olivio távozását, "és jelentős ellenérzéssel tekint minden olyan folyamatra, amely nem Magyarország jövőjének alakítására, hanem egymásra utalt közösségek kannibalizálására irányul".

Az Orbán-rezsimben tévedés azt a játékot játszani, amely kizárólag arról szól, hogy megmutassa: ki a legnagyobb kicsi. Ez történelmi hiba, sőt: bűn. Ebben a rendszerben a prioritás nem lehet más, mint az, hogy az ellenzéki politizálás szereplői – bármilyen formában is összefogva, de legalábbis egymást partnernek tekintve – új, érdemi ajánlatot kínáljanak a választópolgároknak az elnyomó, korrupt hatalommal szemben

- fogalmaztak közleményükben.

A Demokratikus Koalíció üdvözli Kocsis-Cake Olivio csatlakozását.

Büszkék vagyunk rá, hogy egy olyan emberrel bővült a DK közössége, aki szívén viseli hazánk természeti értékeinek sorsát, és már sokszor bizonyított a zöldpolitika és a klímavédelem terén.

Forrás: Facebook

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
@Libbantölő: És ez téged, NER hű fidesznyiket mennyiben érint?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@KisTehen: 14:04. A dk- "párttámogatása nélkül"??- igaz, hogy a dk. nem inditott ellenjelöltet Budai Lóránttal szemben, és a dk-sok mind az ellenzéki jelöltre/jelöltekre szavaztak. Párt támogatás nélkül is. Mondjuk gedei mindig is kavarta a x@rt- már mint mszp-s polgármesterként is. anno. És egy ember nem a dk- nem úgy mint a fideSS-ben. fideSS=orbán.
kereső
@Maccska: Ha értelmeznéd azt amit Gyurcsánnyal kapcsolatban mondott TGM- akkor ezt nem hoztad volna ide. TGM- parttalan liberalizmusa -és másoké is!!!- eredményezte azt, hogy Magyarország a hatalmon lévők tetteinek következmények nélkülivé válhatott. A politikai következmények még talán múködtek- mint a társadalom önvédelmi reflexei- de ez is mára már eltúnt. Egyetlen ember van, aki a felnagyitott, hazugságokkal fúszerezett következményeket a mai napig viseli- Gyurcsány, aki felel!!! az mszp és az szdsz politikai hibáiért is- mert a két párt azt nem vállalja fel.
Bár, ha jobban belegondolok- az ellenzék!!!, az ellenzékii szimpatizánsok, és szavazók nagy része még mindig, vagy ismét gyakorolja legalább apoliitikai büntetést.szdsz nincs, mszp- meg ott van, ahová leküzdi magát- az elvtelensége, a fideSS-el összejátszása okán.
kereső
@KisTehen: A dk csak igyekszik alkalmazkodni a fideSS által teremtett körülményekhez- a két pólusú választásra. Bár ez is hamvában holt- mert diktatúrát csak nagyon extrém(kül-és belpolitikai) körülmények között lehet választáson legyőzni.
Néro2
Nekem nyóc csak a Nemzethy fityma orkok pusztuljanak.
kereső
És egy hir a fideSS háza tájáról:
"Letartóztatása előtt belépett a Fideszbe a Magyar Pünkösdi Egyház szervezetének két ügyvezetője!
A misszió két vezetőjét bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és pénzmosással is vádolják."-és felvették őket.
Németh István
@Néro2: @kereső: @Terminátor: @Emmersson71: Tulajdon képpen passzol a dk-hoz a fekete lelküek csapata pont ilyen igaz feketékből álljon! Ez így helyes! Az aljas nemzetellenes megnyil-vánulások a sorozatos hazaárulások ékes bizonyítékai, hogy a moslék fekete ember a moslékok-hoz verődött! Eleve is oda való volt Egyenesen vallotta az elkötelezettségét a hazaárulásra, amely, hogy is van? - remélhetőleg nem fognak ide szaladgálni a bantú niggerek a tesóhoz, hogy segítsék, ha mással nem a magyar csajok párválasztásával - majd elhagyásukkal - a szaporu-latot!
No a lényeg továbra is >> az usa-nató takarodjon Európából, az Eu. korrupt, háborús bűnös vezetése manjen a sittkóra!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.