A BKIK szerint meg kell védeni a taxiszolgáltatás szabályozott árazását. Kormányzati beavatkozást sürget a legnagyobb kereskedelmi kamara elnöke.

Még tovább emelkedhetnek a taxitarifák és jön a piaci ár a hatósági helyett? Kormányzati beavatkozást sürget a legnagyobb kereskedelmi kamara

Fotó: Pixabay cco

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) álláspontja szerint

a taxiszolgáltatások hatósági árának eltörlése visszahozná a korábbi szabályozatlan és egyenlőtlen versenyt a drosztokon, amivel mind a tisztességesen működő taxis vállalkozók mind az utasok rosszul járnának

A taxiszolgáltatókat és vállalkozókat tömörítő szakmai szervezetek tudomása szerint kezdeményezések történtek a taxi piacon sikeresen működő rögzített hatósági taxitarifák eltörlésére. A budapesti kamara szerint a 2013 és 2015 között a főváros, a BKIK és a taxis szervezetek, cégek részvételével kialakított, a személytaxis szolgáltatásokat szabályozó keretrendszer esetleges megszüntetése a kielégítő egyensúlyi helyzet felborulásával fenyegetne.

Egy ilyen intézkedés emellett méltánytalanul érintené a taxiszolgáltatókat is, hiszen a szigorúbb működési feltételek ellentételezése alapvetően a hatósági ár bevezetése és megfelelő szinten tartása volt. A jelenlegi, európai szinten is korszerű, konszenzusos keretrendszer valamennyi érintett számára megteremtette a kielégítő működés feltételeit:

(a) a rögzített hatósági ár (illetve annak időközben történt kiigazításai) kiszámíthatóságot és létbiztonságot teremtett a taxisok számára,

(b) ez a kiszámíthatóság az utasokra is kiterjed, és egyes előzetes várakozásokkal szemben nem csökkentette a szolgáltatás igénybevételi lehetőségeit és gyakoriságát,

(c) a hatósági ár bevezetésének és mértékének mintegy ellentételezéseként beépített szigorúbb feltételek rendkívüli módon elősegítették az ágazat technológiai ugrását, ami utas oldalon is (korszerű applikációk megjelenése, amelyben az utas követni tudja az útvonalat és ellenőrizni a viteldíjat, illetve a bankkártya-használat általános elterjedése), és taxis oldalon is (a műholdas helymeghatározáson alapuló fuvarkiosztás drasztikusan csökkentette az üresjáratok mértékét, amely a költségmegtakarítás mellett a károsanyag-kibocsátásra és a forgalmi helyzetre is kedvező hatással van) éreztette hatását,

(d) a hatósági ár a versenyt sem szüntette meg, csak más területekre helyezte át: a szolgáltatásnyújtás minőségére, ideértve mind a sofőröket, mind a flottát, mind a fuvarszervezést. Alapvetően ennek köszönhető, hogy a taxijármű-állomány jelentősen megfiatalodott, korszerűsödött és megkezdődött az elektromos hajtású autók áttörése is ezen a piacon,

(e) egyes előzetes félelmek ellenére a piac korlátozása sem következett be, hiszen több új taxitársaság is piacra lépett

A hatósági árazás védelmében a budapesti szervezetek mellett több vidéki szakmai szervezet és taxis társaság is a BKIK-hoz, az ágazat érdekeit képviselő legátfogóbb érdekképviseleti szervezethez fordult. A témával kapcsolatos egyeztetéseken rendszerint mind a jelentősebb taxitársaságok (fuvarszervező szolgálatok), mind a komolyabb háttérrel bíró személytaxis szervezetek részt vesznek.

A budapesti és az ehhez csatlakozó taxis vállalkozásokat tömörítő szakmai szervezetek kérése alapján Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ügyben levélben kereste meg a Miniszterelnökséget és valamennyi érintett tárcát. Levelében az elnök tájékoztatja a kormányzati döntéshozókat, hogy a mértékadó taxis szervezetek és érdekképviseletek a BKIK-val közösen továbbra is kívánatosnak tartják a rögzített hatósági ár fenntartását és ebben kérik a kormányzat támogatását.

Forrás: BKIK

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Még kevesebb utas? És akkor újabb áremelés?
Nem ezt hívják mókuskeréknek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.