Az orosz-ukrán háború egyik legmeglepőbb fordulataként szerdán az orosz agresszió ellen, Ukrajna pártján szólalt fel az Európai Parlamentben egy fideszes képviselő, Bocskor Andrea.

Nem tévedés! Egy fideszes képviselő Ukrajna pártján szólalt fel Brüsszelben

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A 444 foglalta össze, hogy Bocskor olyanokat mondott, hogy

„Egy éve tart Oroszország agressziója, jogtalan háborúja Ukrajna ellen, amit határozottan elítélünk, minden fórumon kiállunk Ukrajna szuverenitása és területi épsége mellett. Nem hagyhatjuk, hogy belefásuljunk a helyzetbe, és az Ukrajna, a szörnyű háborús megpróbáltatásokat átélő Ukrajnában élő emberek iránti szolidaritás üres frázissá váljon. Mindent meg kell tennünk a béke érdekében!”

A cikk szerint talán ennél is meglepőbb volt, hogy dicsőítette azt, amit a Fidesz-kormány eddig jellemzően elhallgatott.

„A háború óriási áldozatokat követelt, családokat szakított szét, fiatalok jövőjét és álmait törte ketté nemzetiségtől, anyanyelvtől függetlenül, hisz az Ukrajnában élő magyarok, románok, és más nemzetiségek egyaránt elszenvedői az orosz agressziónak, és vállvetve harcolnak”

Bocskor nem hagyta említés nélkül az ukrán nyelvtörvény ügyét sem:

„Támogatjuk Ukrajna uniós tagjelöltségét. A háború nehézségei ellenére Ukrajna folytatja európai uniós integrációját. Bízom benne, hogy a csatlakozási feltételek teljesítése során az országban élő nemzeti kisebbségek nyelvi és oktatási jogait is garantálják a koppenhágai kritériumokkal és a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal összhangban. A múlt decemberben elfogadott, kisebbségekről szóló ukrán törvény ugyanis jelen formájában nem felel meg a jogegyenlőség elvének, ezért azt módosítani szükséges, erre az Uniónak fokozottan figyelnie kell!”

Forrás: 444.hu

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Bocskor Andrea Beregszászon született 1978-ban.
A Fidesz határon túli jelöltje, a párt EP-listáján Kárpátalja képviselője 2014. július 1. óta.
Talán ezért beszélt úgy ahogy.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@Shikari: Melyik mondatom akadt meg a torkodon, te náci fattyú, hogy lementél közönségesbe?
verőce21
Az orosz megvédeni akarja a nyomoronc ukránokat, a fenevad USA- tól...!
terlasz
Orbán sunyi pávatánca, nagyon kell a lenyúlható lóvé.
KisTehen
@csipetke: dk-ás polgármester is dicsérte hitlert ... akkor most mondjam, hogy a dk egy náci párt?
ómió
Amikor az ukrán menekültjét meg tankokkal várjuk a határon!? Vagy szolidabbat kell hazudni, efftársak!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.