A Fidesz-KDNP parlamenti képviselői leszavazták a kezdeményezést, miszerint vizsgálóbizottság alakult volna a Schadl–Völner-ügy vizsgálatára.

Vizsgálóbizottság alakult volna a Schadl-Völner-ügyben, de a Fidesz fürgén leszavazta MTI/Bruzák Noémi

A szóban forgó bizottság az ellenzéki javaslat szerint a Schadl–Völner-ügy kormányzati érintettségét, illetve Varga Judit igazságügyi miniszter lehetséges felelősségét is vizsgálta volna a korrupciós ügyben – írja a telex.hu.

A benyújtók azt írják, nem céljuk a büntetőjogi felelősség megállapítása, hiszen az ügyben már vádat emelt az ügyészség, csak még szélesebb perspektívából szeretnének rálátni „a cinikusan nemzeti együttműködésnek nevezett rezsim működésére”. A politikai felelősség feltárása mellett azt is felderítették volna, hogyan lehetne „egy világos szabályok alapján működő, átlátható és tisztességes végrehajtási szervezetrendszert” létrehozni.

Az ellenzék tavaly már kezdeményezte egy eseti bizottság felállítását a Schadl–Völner-ügyben, de a kormánypárti képviselők akkor is leszavazták a javaslatot az igazságügyi és a törvényalkotási bizottságban.

A február közepén kezdődött tárgyaláson nem vallotta magát bűnösnek Schadl György, ahogy előtte a szintén vádlottak padján ülő társa, Völner Pál volt államtitkár sem. Mindkettőjüket azzal vádolják, hogy maffiaszerű rendszert építettek ki a végrehajtók kinevezésében, a saját embereiket ültették be a jobb körzetekbe, majd cserébe visszaszedték tőlük a bevételük egy részét sikerdíj gyanánt. A vádirat szerint Schadl közel egymilliárd forintra tett szert így, Völner Pál pedig összesen legalább 83 millió forintot kapott kézhez korrupciós szolgáltatásaiért.

Forrás: telex.hu

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
fosnak a bátor vétósok, hogy kiderül az igazság! :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
fosnak a bátor vétósok, hogy kiderül az igazság! :)
Péter2
Nyilván való , hogy leszavazták , fidesz részéről több kormánytag is érintett lehet !
nejlontacskó
Nem értem, hogy mi ez a hiszti!!!
Jogállamban élünk, nem?
Dehogy is nem!
Na már most, egy jogállamban, a kormánynak jogában áll eldönteni, hogy ki ellen nyomoz, kit véd meg!
A jó miniszterasszonynak is, jogában áll megúszni a balhét!
namihami
Neeeemmmmm!?!?!!?
Vajon, miért? Ki érti?
(aki tudja a választ, ossza már meg)
Nessy
Ha Dubajba kellene fideszes bizottságot küldeni, biztos megszavazták volna! Mint a svéd - finn kirándulást!
Gombnyomogató droidok! Azt a gombot nyomják meg, amit Orbán és a frakcióvezető mond.
jáger laszló
100 szónak is 1 a vége
Vizsgálóbizottság nem alakult
csak ennyi
barátilag
J.L.
Aki Én
Ez nyílt beismerése az évszázad korrupciós ügyének.
Még a trollok is távolmaradnak.
verőce21
Ha megvalósul a Fidesz tartós hatalma, akkor lesz egy folyamatosan szűkülő elit réteg (a lakosság egy ezreléke, vagy maximum 1%-a), amely minden erőforrást elvesz a többségtől, amely rabszolgasorba taszítja őket.

Először még megjátszva a demokráciát, megtartva kellékeit, de két-három évtized elég lesz az emberek kisemmizésére, teljes kontroll alá vonására...
leszholnapis
van mit takargatni gondolom egész felülre vezetnek a szálak
Terminátor
Minek?
Megmondták, hogy ártatlanok!
Ez a tevékenység agyarországon nem számít bűncselekménynek!
Jobb, ha tudjátok, nincs itt semmi látnivaló!
Aki Én
@verőce21: ...be vagy rúgva?
Ebből még baj lehet.
ómió
Csak időrendben, efftársak! Előbb Czeglédy efftárs 6 milliárdos "áfahiányát vizsgálóbizottságozzuk"!
Aki Én
@ómió: efftárs, efftárs, efftárs...
Te, ostoba, egysíkú, agyhalott balfasz.
ómió
@Aki Én: Ostoba, egysíkú, agyhalott balfaszt láttál, bolsiék elmebetege!? Mondtam már, hogy kerüld a tükörbe nézést!
Aki Én
@ómió: efftárs, efftárs, efftárs...
Te, ostoba, egysíkú, unalmas, fejlődésképtelen, agyhalott balfasz.
Nessy
@Aki Én: A hülyeség állampolgári jog, és pár fórumtárs, élükön ómióval él ezen jogával! Rájuk kell hagyni!
ómió
@Aki Én: Már megint egy egy unalmas, fejlődésképtelen, agyhalott bolsi balfaszt láttál a tükörben, bolsiék fajkreténje!? Hát, hányszor mondjam még, hogy kerüld a tükröt!?
ómió
@Nessy: Ne izgulj, bolsiék idiótája! Nem csorbítom az "állampolgári jogodat"! Még akkor se, ha rám hazudnád!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.