Mindenki fejébe beégett az a mémmé vált a pillanat, amikor Gyurcsány szorosan ölelgette a frissen beiktatott képviselőnőt, nem is akárhogy. Gyurcsány ugyanis egy különös fogással úgy ölelte át a képviselőnőt, hogy annak mindkét kezét hátratolta, a vállába hajolt, és hosszan súgott valamit a fülébe. A helyzeten láthatóan meglepődtek az azt közelről szemlélő kormánytagok, Orbán Viktor miniszterelnök például kajánnak tűnő mosollyal nézte a jelenetet.

Nagyon kiakadt a Gyurcsány által ölelgetett Ráczné Földi Judit – Az utcán "üldözte" őt a Hírtv és a Telex, szerinte "abuzálták" az újságírók kérdéseikkel

Fotó: Facebook/Hoppál Péter

Ráczné Földi Judit– akit Gyurcsány Ferenc nemrég kínosan hosszú ideig ölelt a parlamenti ülésterem kellős közepén, és aki szerint a Momentum elvette tőle élete egyik legszebb napját – most úgy érzi, már nemcsak a Momentum, de a HírTv, sőt a Telex áldozata is lett – fogalmazott a 444. hu.

Ráczné Földi Judit a DK csütörtök reggel kiküldött sajtóközleményében számolt be minderről.

Olyan dolog történt velem tegnap, amit sosem gondoltam volna. Részt vettem a DK március 15-ei ünnepi rendezvényén az Egyetem téren. Felemelő volt a több ezer ember jelenléte, de hiába volt hideg, nekem hamar melegem lett

– írja Ráczné Földi Judit a sajtóközleményében, aminek az alábbi címet sikerült adni:

Abúzus a nemzeti ünnepen?

„Ahogy megérkeztem a környékre már jött is elém a propagandasajtó és a színpadig kísért a HírTV egyik embere, ugyanazt a kérdést hajtogatva megállás nélkül: zaklatásként, abúzusként éltem-e meg Gyurcsány Ferenc elnök úr ölelését a parlamenti eskütétel után?”

De ahogy írja, „ez még nem nagyon lepte meg”, mert „a Hír Tv sok éve ezt csinálja, számukra ez az újságírás”, az már inkább „megepte”, ami a rendezvény után történt.

Ezúttal a Telex szegődött a nyomomba, és ugyanazzal a stílussal, ugyanazzal az egy kérdéssel, mint egy órával korábban a fideszes propagandasajtó munkatársa

"Az autóig kísért, kínos közelségben, és erőszakosan folyamatosan ugyanazt kérdezgette, mint a HírTv-s kollégája. El sem akartam hinni, hogy ez megtörténik.”

Ráczné beszámolójában ezután úgy fogalmaz: „Pontosan tudom, hogy a sajtó dolga, hogy kérdezzen. Ha valaki, akkor én aztán az elmúlt időszakban különösen megtanultam azt is, hogy nekünk politikusoknak pedig sokkal többet kell tűrni”. Ezen a ponton pedig nyilván mindenki érzi, hogy Ráczné egy hatalmas „DE”-vel folytatja, és tényleg:

De, hogy a nemzeti ünnepünkön ugyanaz az egyetlen kérdés érdekli a Hírtv-t és a Telexet, ráadásul egy olyan kérdés, amit már több helyen megválaszoltam, az elgondolkodtató

Írását végül azzal zárta, hogy Gyurcsány Ferenc baráti ölelését nem élte meg abúzusnak, és itt egy újabb „de” következett:

De amit ma a Hírtv és a Telex csinált velem utcai üldözésben, érezhetően azzal a céllal, hogy egy újabb kínos lejárató anyag készülhessen rólam, azt valóban zaklatásnak éltem meg!

Forrás: 444.hu

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Ezt nagyon megtanulták a kormánypárti politikusoktól.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 14:07
Megjöttél te efftársi módi hülye:
jáger laszló
Fidex szerint a Feri a parlamentben szexelt!!!??
Hát van akinek a fantáziája túl élénk azt hiszem!!!
Csak ennyi barátilag
J.L.
ómió
@kulabombaafityiszre: Felébredtél, bolsiék fajkreténje!? És még az efftársi önmagatokra is ráismertél?! Akkor, ugye, ez mára a "teljesítményed maximuma"?
kulabombaafityiszre
@ómió: ma, 08:35
Menjél aztán efftársiasan szopd le a kommunista orbán gazdádat te köcsög ómió.HAHAHA
ómió
@kulabombaafityiszre: Te se vagy képes a kommunista magadéi, az efftársaid felismerésére, bolsiék fajgörénye!? Még akkor se, ha éppen a főbolsi Böszme gazdád ánuszából röfögöd az efftársi Internacionálétokat!? Tudod, pont úgy, ahogy most legutóbb az Egyetem téren röfögték ezt el - talán éppen veled együtt - az efftársaid Böszme gazdáddal egyetemben márc. 15. alkalmával! Igényelj magadnak donor kutyaagyat - az mindig képes az övéi felismerésére!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.