A Nemzeti Választási Bizottság elutasította az LMP népszavazási kezdeményét, ami azt célozta, hogy ne épülhessenek akkumulátorgyárak a lakosság megkérdezése nélkül.

Jakab Péter rájött, ki az áruló, aki lepaktált a Fidesszel

Jakab Péter megvilágosodott. Forrás: Pixabay

Jakab Péter szerint ez várható volt, ugyanis szerinte az NVB olyan fideszes testület, amelyik rendre megállapítja, hogy nincs baj azzal, ha a választás napján több százan vannak bejelentve egy kerti budiba, hogy szavazhassanak – írja Facebookján.

A Nép Pártján elnöke szerint a bizottságnak azzal sincs baja, ha "Orbán Viktor arról akar népszavazást tartani, hogy a micimackó csoportban igényelhessen-e vagy sem nemi átalakító műtétet a 4 éves Danika, ezzel szemben az viszont gond, ha valaki arról akarja megkérdezni a népet, épülhessen-e a lakóhelye mellé akkumulátorgyár vagy sem.

Jakab Péter bejegyzésében kitért arra is, hogy szerinte a Jobbik áruló, ugyanis ennek az Nemzeti Választási Bizottságnak a tagjait szavazta meg a Fidesszel közösen – írja az ATV.

Fogalmazzunk világosan: ezt hívják árulásnak. Az ellenzék és mindazok elárulásának, akik egy demokratikus Magyarországért küzdenek. Igen, van, aki feladja a harcot, és a Fidesz pártjára áll. Mi soha! Mi maradunk A Nép Pártján!

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jesz
a Nép Pártján elnöke? Ez valami jól fizető állás? annak kell lenni, ha Jakab kibulizta az elnöki állást...tagok vannak?
Maccska
@simmering73: rám nem vonatkozik. nekem most is jó meg máskor is jó lesz.
Aki Én
És mennyire igaza van.
@Maccska: cáfolnád, agyhalott?
surdilloFUJT
@Maccska: ..neked előbb jön a kaszás!!!
ómió
A Böszme ágyából kiugorva mindig így hazudod, Parizer efftárs!?
verőce21
Milyen szép elképzelés volt tőle, hogy a kormánytagok majd ott ülnek az irodája előtt, mint a verebek...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.