A Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és a kuratórium egyik tagja szerint Szász János rendező hazugságokat állított a Washington Postnak adott interjújában, amelyet az Index is szemlézett.
Fotó: Szász János rendező Örkény István Macskajáték című darabjának fotóspróbáján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán 2019. december 12-én. A színdarabot december 14-én mutatják be. MTI/Illyés Tibor
Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményükben azt írták:
Szász János ismét hazudik.
Felidézték, hogy az interjúban Szász János rendező azt állítja, "azért támadtak, mert nem vagyok magyar, mert zsidó vagyok".
A közlemény szerint 2020 augusztusában és szeptemberében Lajos Tamás három alkalommal tárgyalt Szász Jánossal: ezeken a beszélgetéseken kérte, igyekezett meggyőzni a rendezőt, hogy folytassa az oktatást, próbált érvelni ennek fontosságáról, és erre személyes garanciákat adni.
Szász a választ folyamatosan lebegtette, halogatta, majd az oktatást, osztályának továbbvitelét egy kurta-furcsa telefonnal lemondta
- írták, hozzátéve: mindezen időszak alatt Vidnyánszky Attila felkérésére a Nemzeti Színházban megrendezte Székely János: Caligula helytartója és Örkény István: Macskajáték című drámáját.
Szász János rendezőt "nyilvánvalóan mindketten, minden tőlük telhető érvvel és eszközzel" maradásra próbálták bírni, a munka folytatásáról akarták meggyőzni, mindhiába – olvasható a közleményben.
Szász János ismét hazudik, durván, igaztalanul beletiport az őt elismerő, nagyra tartó magyar kulturális életbe, filmszakmába
- írta közleményében Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás, idézve Csengey Dénes író, politikus szavait:
Ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék.
há másról mondja hazudik, akkor tudjuk, igazat mond.
tehát Szász igazat mondott.