A házi őrizetet elhagyva, nyomkövetővel a lábán, személyesen tartott eligazítást Gyenes Levente, Gyömrő költségvetési csalás gyanúja miatt letartóztatott, majd házi őrizetbe került polgármestere.

Nyomkövetővel a lábán tartott eligazítást a gyömrői polgármester, aki pár éve még orgiákon szívott fehér port
Kép: YouTube

A tavaly szeptemberben letartóztatott polgármester bűnügyi felügyelet alá helyezését még március 9-én rendelte el a bíróság - írja a Blikk.

2014-ben a Blikkben olyan fotók jelentek meg, amelyeken Gyenes fehér port szívott fel az orrába egy meztelen nő testéről, amelyen banán- és eperkarikák is voltak. Egy másik képen egy faházban szívott az orrába valamit. Ezek a fotók elvileg ekkor már néhány évesek voltak.

A lap megkérdezte a kérdezte a bűnügyi őrizetet elrendelő Szombathelyi Törvényszéket, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy Gyenes kedd délelőtt személyesen jelent a polgármesteri hivatalban.

A bíróság azt írta, hogy kötelezte a gyanúsítottat, hogy

heti egy alkalommal a Monori Rendőrkapitányságon jelentkezzen.

Gyenes vélhetően ezt használta ki. Azonban felhívták a figyelmet, hogy a bíróság végzésében a jogszabályoknak megfelelően figyelmeztette a gyanúsítottat, hogy ha a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait megszegi, a bíróság rendbírsággal sújthatja.

Nem tudok a szóban forgó képekről nyilatkozni, mert nem láttam őket

– mondta a Blikknek Gyenes Levente még 2014-ben.

Korábban ellopták a hivatali irodámból a laptopomat, és ezen valóban lehettek olyan képek, amelyek miatt senkinek nem tartozom elszámolással, lévén amikor azok készültek, elvált ember voltam.

A gyanú szerint Gyenes tagja lehet egy biztonsági őröket foglalkoztató számlagyáras bűnszervezetnek, ami több mint másfél milliárd forintnyi adót csalt el. Gyenes ártatlannak vallja magát az ügyben. Gyömrő szóvivője minderről tavaly év végén úgy nyilatkozott, egyértelmű, hogy

Gyenes nem mond le a polgármesterségről, mivel egyelőre nincs jogerős ítélet. 

Forrás: Blikk, Telex

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Ezt is megválasszák újra és újra. Hogy miért? Mert vakok közt félszemű a király.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Ezt is megválasszák újra és újra. Hogy miért? Mert vakok közt félszemű a király.
Pálinkás Pál
a magyar jogállamiság újabb példája...remélem ezt is mutatják brüsszelnek...
Eladott Ország
Ahol a polgármester is részt vett, és fehér port szívott fel egy meztelen nő testéről. Külön dicsérendő a bal sarokban a 10 éves kisány a polgármester lánya, a nő mellette a felesége. És a bulit a macával a barátai szervezték neki meglepetésül. Nem is tudott róla. A kislány baloldalt gyorsan bele fog szocializálódni a helyi értékekbe. Azt pont leszarnám, hogy hol kurvázik, hacsak nem közpénzen teszi. De neki sokkal több volt a rovásán amiről azóta is rohadtnagy kuss van. Ebből az a tanulság ha ez az ipse is fideszes lenne akkor a meztelen nőt birságolnák meg nem őt. A polgármester persze, ellenzéki, annyira, hogy a cége, az Atalian Global Services & Security Kft.védte a NAV épületeit a 2016-os botrányokig. Pintér ellenzéki polgármesterekre bízna ilyesmit?
uploads.disquscdn.com/images/64eff1b5c8371dd66e9cfdf8b0aa0d04eac7cf65184658dae53b5ce92322572c.jpg?w=800&h=404
ómió
A fehér por szívás, bizony, kizárólag kispesti efftársaknak fenntartott "foglalatosság"!
Clavigo
Minek mondana le... mikor bírói végrehajtó kamara elnöke is sitten ül..Le sem mond,,le sem merik mondatni... Ez csak egy mezei polgi...Oszt jó napot.
Yoda69
Igazi NER diszpinty, orban nagyon csípheti a buráját.
Heroin, kurvak, urizálás, korrupció, hogy csak a lényegesebbeket említsem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.