Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a magyar autópálya-koncesszió ügyében. A vizsgálat még az előzetes értékelés fázisában jár, a magyar kormányt már megkeresték az ügy miatt. A Portfolio szerint Brüsszel nem a nyertes kiválasztását, hanem magát a kiírást vizsgálhatja, például azt, hogy mennyire indokolt a koncesszió 35 éves időtartama.

A Portfolio úgy tudja, hogy versenyjogi vizsgálatot kezd az Európai Bizottság a 35 évre szóló magyar autópálya-koncesszió ügyében. A lap szerint az eljárás azért indult, mert panasz érkezett a bizottsághoz, ami szerint a koncesszióban az alvállalkozói szerepet is csak egy szűk kör töltheti be.

Brüsszel bekeményít Orbán-kormányával szemben: Vizsgálja az Európai Bizottság a 35 évre szóló magyar autópálya-koncessziót

Fotó: Pixabay cco

Majdnem egy éve hirdette ki Rogán Antal kabinetminiszter, hogy a Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát a következő 35 évre. A bejelentéskor a tárcavezetőt elmondta, hogy nem tart a kormány EU-s vizsgálattól az ügyben, mivel uniós források nem érintettek az új, szerződéses rendszerben.

Most viszont a Portfolio több forrása is megerősítette, hogy panasz érkezett az Európai Bizottsághoz a sztrádakezelés koncesszióba adásával kapcsolatban, jelenleg pedig az előzetes értékelés zajlik, a magyar kormányt pedig már tájékoztatást kérve meg is keresték az ügyben.

A portál információ szerint

versenyjogi panasz érkezett a koncessziós eljárással kapcsolatban, mivel egyes piaci résztvevők szerint az alvállalkozói szerepet is csak egy szűk kör töltheti be.

A koncessziókról szóló 2014/23/EU irányelv szerint az öt évet meghaladó időtartamú koncessziók esetében a maximális időtartam nem lehet hosszabb, mint ami észszerűen elvárható, valamint annál tovább sem tarthat, hogy a befektetett összeg megtérüljön – teszi hozzá a lap.

A magyar szabályozás esetében nem világos, hogy mit vizsgálhat pontosan a versenyjog aspektusában az Európai Bizottság, ha az előzetes értékelés során megállapítják, hogy szükséges egy rendes eljárás lefolytatása. Tehát egyelőre csak azt vizsgálják, hogy indokolt, vagy sem az uniós szintű fellépés.

Az Európai Unió végrehajtó szervének sajtóosztálya nem kívánt nyilatkozni az ügyről a lapnak.

Forrás: Portfolio, 444, 24.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Hátrányosné Jolán Tiszab@sznádon úgy érezte, ha az autópályakoncesszió fideszes kézre kerül 35 évre, akkor nem műtik át az óvodáskorú gyerekét. "Folytatjuk!" Mi itten vidéken leszarjuk eztet, teccik’ érteni? És itt van még a szorgalmas Orbán Viktor! Ebből is látszik, milyen faék egyszerűséggel irányítja O1G a bűnszervezetét az országot. Odaadom 35 évre az autópályák nyereségét a strómanjaimnak...
- Orbán: Magyarországon jó élni és dologozni. - Anikó: B@zmeg te hülye sose dolgoztunk egy percet se, a lányunkék meg kinn élnek spanyolban...
uploads.disquscdn.com/images/dd6c71bd6c925f186383e749f82f17cb9065818701f3ba4e5addb6be85d65684.jpg?w=800&h=771
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
@KisTehen: kaptok lófaßt míg mindent szétloptok,csaltok,hazudtok!
csak úgy....
@KisTehen: boci,te csak egy buta és unalmas féreg! :)
csak úgy....
@KisTehen: boci,te csak egy buta és unalmas féreg! :)
Pálinkás Pál
remélem keresztbe tesznek, orbánékat meg kell fingatni...
polgarb
Most vizsgálódnak a marhák(?) már amikor kilopták a szemüket is, meg ki is fogják!! A német tőkések kapzsisága mindent felülír!!!
Dr. Proktor
felháborító! Hát ebben az országban már szabadon, akarom mondani liberálisan, lopni sem hagyja Prüsszel az ember fiát?
Dr. Proktor
@KisTehen: ... van aki magyar ellenes és van aki ruszki csicska!
A változatosság szórakoztat! - direkt nem írtam latinul hogy megértsed...
Eladott Ország
Hátrányosné Jolán Tiszab@sznádon úgy érezte, ha az autópályakoncesszió fideszes kézre kerül 35 évre, akkor nem műtik át az óvodáskorú gyerekét. "Folytatjuk!" Mi itten vidéken leszarjuk eztet, teccik’ érteni? És itt van még a szorgalmas Orbán Viktor! Ebből is látszik, milyen faék egyszerűséggel irányítja O1G a bűnszervezetét az országot. Odaadom 35 évre az autópályák nyereségét a strómanjaimnak...
- Orbán: Magyarországon jó élni és dologozni. - Anikó: B@zmeg te hülye sose dolgoztunk egy percet se, a lányunkék meg kinn élnek spanyolban...
uploads.disquscdn.com/images/dd6c71bd6c925f186383e749f82f17cb9065818701f3ba4e5addb6be85d65684.jpg?w=800&h=771
Eladott Ország
Szomorú ez a hir sajnos! Épitése úgy kezdödött, hogy önök pénzéből önöknek. Aztán jött a pályamatrica, most meg jön magánkézben adás? Kinek? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezt a fidesz ámokfutást 40 év múlva a történelemkönyvek hogyan fogják megírni. A Törökvész kutya f@sza ehhez képest. A tolvajok megint nagyot alakítanak, nem lehet őket jól-lakatni, de remélem a ráccsal is így lesznek. És végignézzük? Hol az ellenzék , mikor teszünk végre valamit ez ellen a kormány ellen , hogy már a sokadik ámukfutásukat megállítsuk?! Ès mutogatnak, hogy anno privatizálta az országot az ellenzék. Hát ezek még a gatyát is eladják rólunk!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/201225613_333987594909518_7228514934994166521_n.png?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=KzA3CZy03_QAX_UMGq5&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBio9CZ500VPIJ8RvmT5e4-xwQ7TJ_uVUfVcVMZbA7uLw&oe=645E03CD
ómió
Csak nem egy nyugati "jó efftársnak" kellett volna kiadni!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.