A kormány a magyar gazdák és fogyasztók védelme érdekében szerdai hatállyal átmeneti tilalmat rendelt el az Ukrajnából származó fontosabb gabonafélék, valamint azon mezőgazdasági termékek importjára, amelyek esetében az uniós lépések hiánya kiszolgáltatta a magyar gazdálkodókat egy általuk kivédhetetlen piaci helyzetnek – közölte a kedden megjelent kormányrendelet kapcsán Nagy István agrárminiszter az MTI-vel.

A közleményben kifejtette,

a tilalom többek között kiterjed a gabonafélékre, a repce- és napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, a mézre és egyes húsfélékre, és 2023. június 30-ig tart.

A kormány által tilalom alá vont érzékeny termékek:

szarvasmarhafélék húsa frissen, hűtve, fagyasztva

sertéshús frissen, hűtve, fagyasztva

juh- vagy kecskehús frissen, hűtve, fagyasztva

baromfi húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve, fagyasztva

madártojás héjában, frissen, tartósítva vagy főzve

természetes méz

zöldség (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva

búza

rozs

árpa

kukorica

hajdina, köles és kanárimag; más gabonaféle

búzaliszt

gabonaliszt

megmunkált gabonaféle (pl. hántolt, lapított, pelyhesített, fényezett, szeletelt vagy durván

darált); gabonacsíra egészben, lapítva, pelyhesítve vagy őrölve

repce- vagy olajrepcemag, törve is

napraforgómag, törve is

napraforgómag-, pórsáfránymag- és gyapotmagolaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva

repce- és mustárolaj és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva

nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban

kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozó ostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételő ostya, rizspapír és hasonló termék

zöldség (kivéve a cukrozott) ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva

(kivéve paradicsom és az ehető gombák), nem fagyasztva

bor friss szőlőből; szőlőmust (kivéve a szőlőlevet)

Magyarország ugyanakkor nem tiltja ezen termékek területén történő átszállítását. Azaz a tranzitszállítmányok továbbra is engedélyezettek, azonban azokat az illetékes hatóságok zárral látják el a határon, elektronikus eszközökkel és járőrök segítségével nyomon követik őket és az ország egész területén ellenőrizni fogják az érintett termékek árutovábbítási eljárásait. A szabályokat megszegő fuvarozók büntethetők, a büntetés akár a szállítmány teljes értékéig is terjedhet – tette hozzá a miniszter.

Az ukrán áldozóostyát is tiltólistára tette az Orbán-kormány, üzent a Közlönyben az Európai Bizottságnak is

Fotó: Pixabay cco

Nagy István kiemelte, annak érdekében, hogy a tilalom ne legyen kijátszható, a más országokból behozni szándékozott – a rendeletben meghatározott, jelenleg nem bejelentésköteles – gabona- és olajosnövények esetében kötelezővé válik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerbe való bejelentés is.

Nagy István az átmeneti időre bevezetett intézkedésektől azt várja, hogy lehetőséget ad érdemi és tartós megoldást jelentő uniós intézkedések meghozatalára, az ukrán áruk teljes körű vámmentességének, a szolidaritási folyosók működésének átgondolására.

Kifejtette: az Ukrajnából az Európai Unió felé már megnyitott szolidaritási folyosók, azaz könnyített szárazföldi szállítási útvonalak esetében olyan uniós szintű megállapodásra lenne szükség Ukrajnával, amely az ezeken keresztül exportálni kívánt ukrán termékek esetében garantálja, hogy azok az eredeti célpiacaikra fognak irányulni. Brüsszel ugyanis azt ígérte, hogy az ukrán gabonát az afrikai és közel-keleti országok élelmezésére szállítják tovább, de ez nem történt meg. Nem tartható fenn az ukrán mezőgazdasági áruk teljes körű vámmentessége sem, hiszen nem behozható versenyelőnnyel termelnek az európainál jelentősen alacsonyabb önköltséggel, köszönhetően a hatalmas üzemméreteknek, valamint az Európai Unióban már nem megengedett termesztési és növényvédelmi gyakorlatoknak is – hangsúlyozta a tárcavezető.

A miniszter leszögezte, az agrárium szereplői elvárják az európai mezőgazdaság tisztességes piaci viszonyainak biztosítását az uniótól. A magyar kormány mindig a magyar gazdák mellett áll, és megvédi a magyar mezőgazdaság érdekeit – zárul a közlemény.

Egyúttal a kormány, bizonyára az Európai Bizottságnak az importtilalmat bíráló nyilakozatára válaszolva megjegyzi: „Az Európai Bizottság uniós jogban rögzített elsődleges feladata a tagállamok érdekeinek harmadik országok irányában történő legmesszebb menő képviselete.”

Európai Bizottság: elfogadhatatlan a magyar és a lengyel importtilalom az ukrán gabonára

Bármilyen egyoldalú döntés elfogadhatatlan egy uniós tagállam részéről

– mondta a Reutersnek az Európai Bizottság egyik szóvivője. A szóvivő emlékeztetett: a kereskedelmet érintő szabályozás az EU kizárólagos kompetenciája.

Az Európai Unió tavaly júniusban tette vám- és kvótamentessé az Ukrajnából érkező termékek behozatalát, hogy megkönnyítsék az ukrajnai termékek exportját, miután a Fekete-tengeri útvonalakat az orosz haditengerészet elaknásította. Az EB két héttel ezelőtt úgy határozott: további egy évvel meghosszabbítja a könnyítést.

Az úgynevezett szolidaritási folyosók célja eredetileg az lett volna, hogy Ukrajna természetes célpiacaira, Észak-Afrikába és a Közel-Keletre kerülőúton is eljuthassanak az agrártermékek, nagy részük azonban az unió keleti tagállamainak raktáraiban landolt, alacsony áruk miatt pedig hamar megszűnt a kereslet a helyi termesztésű gabonára és olajos magvakra.

Forrás: MTI, hvg.hu

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
...

Már az áldozóostyát is? Aztaqrva!
Most akkor a nyomorult hívők pofájába mit tolnak a papok? A pöcörőjüket...vagy a nyelvüket, mint a dalos láma a kisgyereknek?!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Sakk Matt: Nem! Arról az idiótáról, aki te vagy!
ómió
@Sakk Matt: Sürgesd magadnak a donor agyat! Hátha utána megérted!
ómió
@Sakk Matt: Ne erőlködj! Az agyzsugorod ezt neked úgysem engedi megértened!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.