A kerékpáros közlekedés támogatásáért szólaltak fel a Párbeszéd politikusai szombati, a Föld napja alkalmából tartott online sajtótájékoztatójukon.

Tordai Bence: "Örömmel látjuk, hogy szép lassan ellopják, átveszik és talán részleteiben meg is valósítják" a Párbeszéd kerékpározásra vonatkozó javaslatait
Fotó: Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője interpellál az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. december 5-én. MTI/Balogh Zoltán

A párt társelnöke emlékeztetett, hogy a hét elején Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár bejelentette, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ több civil szervezet közreműködésével együtt elkészítette a Nemzeti Kerékpáros Stratégiát, ami 2030-ig jelöli ki a kerékpáros közlekedés fejlesztésének céljait.

Tordai Bence elmondta, hogy a Párbeszéd 2020-ban határozati javaslatként benyújtott egy átfogó, a kerékpáros munkába járást és a a kerékpáros városi közlekedést támogató programot, de azt a kormánypártok leszavazták.

A képviselő úgy fogalmazott:

"örömmel látjuk, hogy szép lassan ellopják, átveszik és talán részleteiben meg is valósítják" a Párbeszéd kerékpározásra vonatkozó javaslatait.

A politikus azt például jó iránynak nevezte, hogy 2022. januárjától a munkáltatók adómentesen támogathatják a dolgozók kerékpárral való munkába járását.

Mondandóját úgy összegezte, hogy örömmel fogadják a kerékpáros stratégiát és remélik, hogy nem annyi és nem úgy valósul csak meg belőle, "mint amit például a Budapest-Balaton kerékpárút kapcsán látunk, ami sokkal később, sokkal drágábban és (...) korrupt lobbihatások eredményeként egy borzalmasan nehezen védhető útvonalon" jött létre.

Temesvári Szilvia, Terézváros alpolgármestere elmondta, a kabinet hiába ír egy nagyon szép stratégiát, ha közben "megzsarolja a fővárost és azt mondja, hogy egy korábban odaígért pénzt" nem ad oda, ha a Lánchídra nem vezetik vissza az autóforgalmat.

Közös cél lenne, hogy minél többen üljenek át kerékpárra, mert a klímaválság idején ez nagyon kézenfekvő eszköz

- jelentette ki.

Praktikus, hiszen nem fogyaszt energiát, nincs károsanyag-kibocsátása, növeli a mobilitást, egészséges és olyan szabadságot ad az embereknek, amit egy autó soha nem fog tudni biztosítani

- mutatott rá a Párbeszéd elnökségi tagja.

Kerületi kezdeményezéseik közül kiemelte, hogy Terézvárosban kerékpárvásárlási támogatást adnak a nappali tagozatos hallgatóknak. Beszélt a Bebiciklizés elnevezésű képzésről is, amelynek során egy oktató a forgalomban mutatja meg a lehetséges veszélyhelyzeteket és azt, hogy mit kell tenni a balesetek elkerüléséért.

Hozzátette, a jelentkezők egy elsősegély és KRESZ-tanfolyamon is részt vesznek.

Forrás: MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sakk Matt
@Németh István: Egyrészt kérd számon Orbánon, hogy KRESZ-be foglaltatta a piásan kerékpározást, mert ő tahófalván így szotyializálódott; másrészt a vármegye bérlet miatt hörögj, amely épp csak a helyi közlekedést - BKV - nem támogatja!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sakk Matt
@Pálinkás Pál: Ebben nem fogunk egyetérteni :)
vitriol
@Pálinkás Pál: Sajnos az autós társadalom nagy részére jellemző a mérhetetlen egoizmus, /tisztelet a kivételnek/ jó lenne, ha néha a többi ember véleménye is számítana!
Németh István
Az észbeli felfogókák váltózó dömpingje csaknem lehetetlenné teszi az együtt gondokozást, mert ugye hiába látjuk mondjuk a pinnponglabdát felfüggesztve tök egyformán, mindenki másként ábrázolja azt önmaga, és mások felé is másként közvetíti! A tények makacs dolgok az emberek egy kis részének nem jutott ész ezeket hívjuk hülyéknek. Ebbe a körbe tartoznak bele akik nem veszik tudomásul maguk körül az embereket, az életkörülményeik váltózását, stb. és bizony azt a kényszerítő körülményt sem, hogy a megélhetéshez az életképességhez tervezni akár hosszútávra is tervezni, alkotni kell! Ha netán erre rájönnének Istenke segedelmével akkor nem hülyék akarnák iráytíni a környzetüket, nem egzaltált a hülyékkel egyenlő barmok, hülyék lennének egyik másik vezető helyen! Ugye a blliberális csőcselék és szóvívői Magyarorsdzág belső ellenségei a hazárulók "felemelkedtek" eme szintre és megérettek a kiközösítésre pusztulásra, mert ők csak férgek akiket pusztítani kell. Ha állatok lennének az elpusztításuk bűncselekmény lene!
Az usa-nató férgek és az usa nagykövet is, az Eu. vetetéssel megérettek az eltaposásra!
Pálinkás Pál
@vitriol: ez esetben ../ körút és égyéb főutak /... nagyságrendekkel több az autós mint a biciklis...ilyenkor hová tűnik a demokrácia, hogy a többség véleménye a fontos..?..
Sakk Matt
@Pálinkás Pál: Írtam! Eltűnik a párhuzamos utca dupla parkírozóiba. Simán tekerhetnénk ott.
vitriol
@Pálinkás Pál: Azt mondtam: "jó lenne, ha néha a többi ember véleménye is számítana!" A közlekedés résztvevői nem csak autósok és biciklisek, szép számmal akadnak gyalogosok és közösségi közlekedők is, erre gondolva bátorkodtam megjegyezni, hogy az autósok többsége egoista módon csak saját érdekeit tartja szem előtt. Pedig az köztudott, hogy ez itt nem Amerika, és a magyar utak nem bírnak ennyi autót normálisan közlekedtetni és parkoltatni. Az is köztudott, hogy a budapestiek élete minimum 5 évvel megrövidül a rendkívül rossz levegő miatt, melynek nem a biciklisták, hanem az autósok az okozói. Demokrácia pedig akkor van, ha minden embernek joga van az egészséges élethez!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.