A zöldterületeket nem beépíteni kellene, hanem megőrizni – jelentette ki szerdai, online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd társelnöke.

Párbeszéd: Nem csoda, hogy a társadalom és a szakma csak akkor értesült a rendeletről, amikor az hatályba lépett
Fotó: Szabó Rebeka, a Párbeszéd képviselője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. április 12-én. MTI/Bruzák Noémi

Szabó Rebeka arról beszélt, hogy a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium egyik rendelete lehetővé tenné, hogy a "települések környezetét, akár az agglomerációs települések zöldövezetét teljesen beépítsék".

Magyarázatként közölte, hogy

az országos településrendezési és építési követelményeket tartalmazó kormányrendeletet úgy módosították, hogy a mezőgazdasági területeken az eddigi három helyett harminc százalékos beépítést engedélyeznek. Ez gyakorlatilag azt fogja jelenteni, hogy a kisebb települések környékén be lehet majd építeni azt a belterületen kívüli zöld sávot, ami még nem erdő, de például legelő vagy mezőgazdasági terület

- emelte ki.

A képviselő úgy fogalmazott:

a rendeletről nem sokan hallottak, mert az "úgynevezett" társadalmi egyeztetést karácsonyra időzítették, összesen hét napot hagytak rá, aminek a fele az ünnepekre esett. Nem csoda, hogy a társadalom és a szakma csak akkor értesült róla, amikor az hatályba lépett

- tette hozzá.

A képviselő elmondta, hogy az ügyben kérdéssel fordul Lázár Jánoshoz, valamint megkeresi az agrárminisztert és az ombudsmant is.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
Ez a zöld gondolat még most sarjad
Hagyjuk is hagy lombosodjon...
csak ennyi
barátilag
J.L.
szaboria1
@Shikari: Néz gyorsan utána a rendeletnek. Pl. a rozsda övezetek rendeletének.
szaboria1
@Shikari: Vedd már észre a haveroknak mindig kiemelt beruházásnak fogják megadni.
NKF
Mi a sz@rt ugatnak ezek mini pártok? Nem értem.
Nessy
Most "kiemelt beruházás" lakópark, egyéb gyárak, ilyen ,olyan baráti építkezés mezőgazdasági területeken, amelyek "jó helyen" vannak. Aztán közben sírnak, hogy kevés a termés, drága a magyar termék, jön az olcsó import.A lakópark erkélyén nehéz lesz kukoricát termelni. Néha nem ártana gondolkozni. Ma 10 hektár, holnap 100 hektár, aztán marad a településektől távol, komolyabb művelésre alkalmatlan terület. Igaz azt sem művelik, mert a földalapú támogatás művelés nélkül jár. Elég, ha jó lesz a parlagfű termés.
ómió
Szóljatok má' Mutyigeri efftársatoknak is! Különös tekintettel a "Blahára"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.