Nem csak a 444.hu fotósát, hanem az újságíróként dolgozó korábbi anglikán papot, Faludy György költő unokáját sem hagyják dolgozni a pápalátogatás során.
Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely
A budapesti pápalátogatáson a magyar kormány a 444.hu fotósa mellett néhány külföldit is visszautasított, köztük Faludy György, hazánk egyik legnagyobb költőjének egyházi újságíróként tevékenykedő és korábban anglikán papként is szolgáló unokáját, Faludy Alexandert – tudta meg a Media1.
A pápalátogatás sajtóakkreditációját magyar részről intéző Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csapata kezeli, és állítólagos „helyhiányra” hivatkozva utasította el Faludy Alexander igényét.
A helyhiány, mint indok igencsak nevetséges, hiszen a három esemény – amin Faludy jelen szeretett volna lenni – egyikét a Kossuth téren tartják.
Faludy Alexander azt mondta a Media1-nek, a helyhiányra való hivatkozás különös és az akkreditáció intézésével kapcsolatos információkhoz nehézkes volt a hozzájutás. Faludy azt mondta, nem tudja, hány más külföldi újságíró akkreditációját utasították még vissza, de szavai alapján kiderült, hogy nem ő az egyedüli érintett, aki így járt.
Faludy György unokája, Faludy Alexander jó ideje egyházi ügyekről író szakújságíró, de korábban 10 évig anglikán papként szolgált Angliában. A két évvel ezelőtti pápalátogatáskor minden gond nélkül megkapta a sajtóakkreditációt, hiszen akkor még az egyházhoz tartozott ez a feladat.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A ti gondolkodásotok, na az valóban korlátozott, illetve korlátolt.
Már nem, csak a magyarság a ti kiváltságotok?
Még a végén keresztény, illetve hívő is, csak kormánypárti lehet...
Ez nem túlzás?!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/298458950_7988085477900664_6437250840889684121_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=HUqonGlBIsUAX9CS27a&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCtX3AowQc65vtayXTTZ06LBCmg7_xWfMfmoWKfzRIkJw&oe=6452CE57
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274518252_486772833069676_5638315976252349034_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=EJWos8gunSoAX-KoDw1&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBcFod4L9HOcXmSFKy2EOSf3SXgiljt4S2BGvUi0sg5gQ&oe=64527C68
Soha nem szólt ilyen hangosan a „b@szódjál meg kdnp.”
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/26993855_1739311869447498_5347436059674014372_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=yG4CJDhHHqQAX8dZED2&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfAKDs-eUbl6QBRGPDIBH6QrY2NsiK2KsP7S0Ts0l7Lphg&oe=64746E81
Orbán Viktor leginkább Szent Istvánhoz mérhető. Aki először nyúl a kasszába? István királyunk ezek fejét már rég levágatta volna!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/285281510_2107104552827601_8978838318635452158_n.png?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=k_2FGHStzOwAX_GtD3F&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCw-6OTCu7ttL7llZstAZK2bxk3AxkwdQTAyOODA54qDg&oe=64519B96
Új hozzászólás