A DK kezdeményezi a Hungarikum Bizottságnál, hogy legyen hungarikum az "orbáni infláció" – jelentette be Rónai Sándor, a párt európai parlamenti képviselője szombati online sajtótájékoztatóján.

Hungarikumnak nyilvánítanák az "orbáni inflációt"
Fotó: Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője az Európai Parlament strasbourgi épületében 2019. július 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Az ellenzéki politikus szerint mára bebizonyosodott, hogy a kormány hazudott a magyaroknak, és nem létezik sem háborús, sem szankciós infláció, valójában az "orbáni infláció" emeli az árakat.

Azt mondta: a több mint 25 százalékos márciusi drágulás nemcsak teljesen egyedülálló Európában, de háromszorosa az európai inflációnak, és a legtöbb alapélelmiszer ára Magyarországon az elmúlt 1-2 évben megduplázódott.

Ha a világ bármely szegletében szóba kerül Magyarország, akkor az nem a pálinkával, a tokaji aszúval vagy a makói hagymával kapcsolatban történik, hanem a teljesen egyedülálló "orbáni inflációval"

- vélekedett.

Úgy fogalmazott:

ez lesz az első olyan hungarikum, amit egészen biztosan nem akar egyetlen ország sem importálni, hiszen "felelős kormány soha nem tenne olyat a hazájával, mint amit Orbán Viktor tett a magyar családokkal és a magyar vállalkozásokkal".

Forrás: MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Jó ötlet :-)))) A Potrohos Pojácát meg is ütné a guta...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lusta
@KisTehen: Igen, megnéztem és az állítás szemenszedett hazugság. Mit is jelent az eu ezen végén? Megírtam. A románoktól és a bolgároktól is kétszer akkora az infláció. Nem egy kicsit. A horvátok az utolsók között léptek be az Unióba és már euróval fizetnek és az infláció mértéke 10,5%.A balti országok, a lengyelek, csehek 15-17% körül vannak. Csak nálunk több, mint 25%. Száguldunk. Egyébként ez a hülye duma csak a nemzethy matyar gyapjasoknak megfelelő. Mondani, olvasni és hallgatni.
Aki Én
@KisTehen: mindenki szarik rád, hogy non stop itt rohadsz, te agyhalott?
Sakk Matt
A Hócipő hírei (Selmeczi): "...a magyar parlament baloldali lipsikre és kormánypárti lopsikra szakadt."
Béla333
De ahogy a közvélemény kutatási adatokból látszik, a hülyemagyar maffiahívők kitartanak a maffia kormány mellett, nekik az tökéletesen megfelel, ami ma itt van!
Ezért szavaznak újra és újra ezekre!
Juhász István
Ha, és amennyiben SZANKCIÓS infláció lenne, azon esetben az összes / ÖSSZES / európai országban ekkora kellene legyen az infl. Merthogyilag... a szankciók mindenkit érintenek. Csakhogy... Vannak kormányok, amelyek MEGFELELŐ válaszlépéseket tudtak adni, és ténylegesen megvédték a gazdaságukat. Magyarországon is MEGVÉDI a kormány a SAJÁTJAIT.../ Ner tagok , CSALÁDOK _ név szerint is ismertek... /. Ha év végére lemegy az infl. egyszámjegyűre, megeszem a sapkámat. Mivelhogy KALAPOM az nincs.
ómió
Na, de efftársak! Internacionalistának kellene! Ha már hazudtok, legyen "átfogó", mint az efftársi céljaitok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.