32 ezer négyzetméternyi épület, 131 ezer négyzetméternyi burkolat, ezer parkolóhely.

Tovább épülhet a „fideszes Disneyland”: Hatalmas beruházás kapott engedélyt a Fertő tónál

Kép: Facebook / Jakál Adrienn

A hatóság újra kiadta a környezetvédelmi működési engedélyt a Fertő tavi vízitelepre, gyakorlatilag változatlan tartalommal – írja a Szabad Európa egy helyi forrásra hivatkozva. Ez azt jelenti:

32 ezer négyzetméternyi épület, 131 ezer négyzetméternyi burkolat lesz, és több mint ezer autó parkolhat a korábbi zöldterületen.

A Párbeszéd soproni önkormányzati képviselője is megerősítette a hírt, hogy a kormányhivatal ismét kiadta az építési engedélyt, ráadásul a tervek is megváltoztak. Jakál Adrienn csütörtökön ezt írta Facebook-oldalán:

A helyzet az, hogy továbbra is egy megalomán fideszes Disneylandet akarnak építeni a Fertő-partra. Víz ugyan még mindig nincs, és azt sem tudni, pénz honnan lesz.

A képviselő szerint Lázár Jánost továbbra sem cáfolta meg senki abban, hogy 4-5 évig egy kapavágás nem lesz a területen.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Péter2
Majd ha lesz miből , már nem működik , hogy ilyen , és hasonszőrű beruházásokat az unió finanszírozza , ráadásul jól felverve a kivitelezési árat , hogy a fideszes férgek , visszaoszthassanak zsebre , kiismerték a bűnözőket Brüsszelbe , tudják , hogy működik a fidesz mint bűnszerveztet !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
Akkor nem kell Párizsba menni a "parizerért"!
namihami
@jáger laszló: 17.51: A sógorok nem mernek Világörökségi területtel szórakozni! Eddig is csak az Orbáni rész lett elbombázva! A kinti oldalon szinte(!!) semmi komoly változás nincs!
Csak a hazai világörökségvédők (pl Karmelita) jellemzője a ""bátor"" módosítás!
ómió
Mert, ugye, ha még efftársi lenne...!
Sakk Matt
@Mirabilis: Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D
Szerintem a te apád Orbán, Kósa és Rogán, anyád pedig Szájer..ő szart a világra téged :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.