Nem lesz évközi nyugdíjemelés, legkorábban a novemberi korrekcióval nőhet az idősek ellátása. Az Orbán-kormány nem tartja indokoltnak az évközi nyugdíjemelést.
Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára felszólal a központi költségvetés címrendjének az Integritás Hatósággal összefüggő módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. október 24-én. MTI/Balogh Zoltán
Hiába kérték az idősek képviselői évközi emelést az Orbán-kormánytól, az államháztartásért felelős államtitkár szerint a Központi Statisztikai Hivatal adatai nem indokolják ezt.
Szinte biztos, hogy nem lesz évközi nyugdíjemelés, legkorábban a törvényben is előírt, a valós inflációhoz igazított, novemberi korrekcióval nőhet az idősek ellátása
– erről tájékoztatta a Népszavát a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) elnöke. Juhász László elmondta: a magas infláció miatt évközi kiegészítő emelést sürgető, április 17-én küldött, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszternek postázott, de a kormánynak címzett levelére az államháztartásért felelős államtitkár válaszolt.
Banai Péter Benő kifejtette, hogy a KSH adatai nem támasztják alá a nyugdíjasok azon kérését, hogy az ellátásokat júniusban vagy júliusban év elejéig visszamenőleg emelje a kormány legalább 3 százalékkal. Pedig a szakértő szerint indokolt lenne további 1,2, és 0,3, vagyis az idei 3 százalékkal számolva összesen 4,5 százalékos emelés is. A két plusz tétel a tavalyi és a 2020-as, inflációtól elmaradó nyugdíjemelés pótlása lenne. Idén az infláció már elvitte a januári nyugdíjemelést, sőt a 13. havi ellátást is.
Juhász László a levélben azt is kérte, hogy főleg az élelmiszerárak drasztikus emelkedése miatt a 150 ezer forintnál kevesebb ellátásból élők kaphassanak egy egyszeri támogatást. Az ehhez szükséges forrást nem feltétlenül a nyugdíjrendszeren keresztül lehetne biztosítani, hanem akár a szociális ellátás keretein belül megoldani – mondta. Ám erre is elutasító válasz érkezett – írja a Népszava.
Banai Péter Benő kifejtette, hogy a kormány fontosnak tartja a nyugdíjak reálértékének megőrzését, és rámutatott, hogy 2010-től 2023-ig 90 százalékkal nőtt a nyugdíjak értéke. Juhász László szerint ez szakmailag nem korrekt válasz, hiszen nem a nominális-, hanem a vásárlóérték számít, ami pedig nemhogy nőtt, hanem csökkent. Kijelentette: érdemi és konkrét kérésére szakmailag kifogásolható, általános válasz érkezett. Ebből azt a következtetést vonta le – mondta –, hogy levelezéssel nem lehet előre jutni, ezért most azt kéri az államtitkártól, legyen egy személyes találkozó a minisztérium és a nyugdíjasok képviselői között. Az erről szóló felkérést tegnap küldte el.
37 hozzászólásarrow_drop_down_circle
De a következő hónapokban, években már nagyon hiányzik a jövedelmükből, mert nem épül be a nyugdíjalapba...!
A legnagyobb szemfényvesztés a 13. havi nyugdíj, mert így nem érvényesül a nyugdíjasok jövedelmében a "kamatos kamat" csodája...!
Új hozzászólás