Elkészültek a szakvélemények a tavaly decemberi verekedésről.

Nagyot rúgott Szalai Ádám: Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsíthatják

CHRISTOF STACHE / POOL / AFP

Újra kihallgatták és most már súlyosabb bűncselekménnyel gyanúsítják Szalai Ádámot, a magyar futballválogatott volt csapatkapitányát egy tavaly decemberben történt verekedés miatt – tudta meg a Budapesti Rendőr-Főkapitányságtól a 24.hu. Megkeresésükre azt írta a BRFK, elkészültek a szakvélemények az ügyben, és a rendőrség súlyosított a bűncselekmény minősítésén:

A BRFK súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt folytat eljárást, amely során egy férfit gyanúsítottként hallgattak ki.

Szalait eredetileg garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsították meg. A verekedést így írja le a lap:

A focista tavaly december 29-én került konfliktusba egy társasággal. Egy 21 éves fiatal a Bazilikánál sétált a barátaival, amikor megkért valakit, hogy készítsen fotót róluk. Nem tudták, hogy ő Szalai Ádám testvére. A fiatal meglepődött, amikor visszautasították a kérését, és trágár hangnemben visszakérdezett. Erre odament a labdarúgó, és a fiatalembert, annak elmondása szerint talppal mellkason rúgta, majd belerúgott akkor is, amikor már a földön feküdt.

A 24.hu szerint jogos védelemre hivatkozott a vallomásában, azt mondta, csak az öccsét féltette. A történtek után nyilatkozva is erről beszélt, azt pedig tagadta hogy a földön fekvő férfiba is belerúgott. Azóta elkészültek a szakvélemények az ügyben, és a rendőrség súlyosított a bűncselekmény minősítésén.

Forrás: 24.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.