Az eddig feltérképezettnél is jóval szorosabb szálak fűzik Schadl Györgyöt a kormány által 2021-ben újraosztott, évi 3–6 milliárd forintosra becsült felszámolói piachoz, a 24.hu ugyanis két felszámoló cég tulajdonosaként is a végrehajtók volt elnökének 64 éves édesanyját azonosította.

Éppen az egyik állami felszámolói pályázat leadási határidejének napján jött létre Schadl György édesanyjának felszámoló cége és a fia érdekeltségében álló városmajori irodaházba jegyezték azt be

– írja a 24.hu. A kettejük közti kapcsolat eddig nem volt nyilvánvaló, hisz a 64 éves asszony nem a leánykori nevén szerepel a cégnyilvántartásban. Ott Hazai Edit Rozália néven fut. A földhivatali adatokból viszont látható, hogy a leánykori neve Pozsár Edit Rozália, ami megegyezik Schadl György édesanyjának – a cégadatok közt fellelhető – nevével. Neki 2020 előtt semmiféle gazdasági érdekeltsége nem volt, majd rögtön két felszámoló cégben is tulajdonos lett. A Schadlékhoz köthető irodaházba bejegyzett ProTrust Reorganizáció Felszámoló és Befektetési Kft.-ben és a Paladino Felszámoló Kft.-ben is ötven százalékos tulajdonrésze lett a nyugdíjkorhatár előtt vállalkozásba kezdő asszonynak.

Schadl György édesanyja váratlanul két felszámoló cégben lett tulajdonos

Fotó: atv.hu

A 24.hu már korábban írt arról, hogy a Schadl György és a szintén vádlott felesége érdekeltségében álló Városmajor utcai irodaházban egy olyan felszámoló cég is székel, ami éppen az állami felszámolói pályázat leadási határidejének napján jött létre, a társaság hivatalos cégbírósági bejegyzése pedig csak egy hónappal a leadási határidő után történt meg. Most pedig arról számolnak be, hogy

a Schadlékhoz köthető irodaházba bejegyzett ProTrust Reorganizáció Felszámoló és Befektetési Kft. 50 százalékos tulajdonosa, Hazai Edit Rozália nem más, mint Schadl György édesanyja.

A portál szerint ráadásul Schadl anyjának 50 százalékos üzletrésze van a Paladino Felszámoló Kft.-ben is. E cég társasági szerződését Garabits Márton ügyvéd jegyezte ellen, aki Schadl céges ügyeiben is eljárt, és akit „Marciként” emleget a végrehajtók volt elnöke a nyomozati dokumentumokban. Ezek az iratok tartalmazzák Schadl határidőnaplójának bejegyzéseit is. A Schadl sofőrje és személyi asszisztense által vezetett naplóban pedig szerepel egy 2021. májusi feljegyzés, ami Schadlt még közelebb hozza a már említett, papíron az édesanyja tulajdonában álló vállalkozásokhoz:

Garabits Marcinak 2m Ft vinni + paladino, protrust aláíratva + 66 mFt.

Schadl György édesanyjának egyébként az Opten cégnyilvántartási adatai szerint a két felszámoló társaság 2020-as megalapítása előtt semmilyen gazdasági érdekeltsége nem volt. A nyugdíjkorhatár előtt álló asszony 61 éves volt, amikor úgy döntött, hogy vállalkozni fog, és belevág a felszámolói üzletbe, aminek piaci viszonyait épp átrendezni készült a kormányzat Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter közreműködésével.

A felszámolói piacot két éve osztotta újra a kormány. 2021 márciusában jelent meg a közlemény arról, hogy megvannak a nyertesei annak az állami pályázatnak, amely meghatározta, a jövőben kik tevékenykedhetnek felszámolóként, vagyis kik végezhetik a fizetésképtelenné váló vállalkozások felszámolását. A kormányzat 130-ról 90-re csökkentette e cégek számát, ráadásul 51 új vállalkozás került be a nyertesek közé; a győztesek nevét tartalmazó lista alapján ezek csaknem felének van kormánypárti kötődése – írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu, 444, Népszava

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Anyja fia.
Ha ez a bili úgy isten igazából kiömlik, akkor nemcsak Juditnak kell távoznia. Normális, ismétlem: normális országban már választások lennének.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
drrotf
Menekíti a Pali, illetve a Gyuri a vagyont?Közeli hozzátatozóval ez nem fog sikerülni.
szegfue
Igazi görény ez a Schadl!! Képes még az anyját is belerángatni csak azért, hogy "olcsóbban" ussza meg?!
jáger laszló
Rendes gyerek ez a S Gyuri gyerek!!!??
+próbál segíteni anyukának hogy nyugdíjasként is +tudjon élni!!
Ő majd szakmailag segíti anyukát kapcsolatai révén!!!??
csak ennyi
barátilag
J.L.
szegfue
@Maccska: 12:10 Ezzel mit akartál mondani? Talán csak nem azt, hogy "Gyurcsány bérenc" volt?:)))
Egyébként komolyan mondom: a titkárnői állás igen bizalmi pozició... ha valaki, akkor a titkárnő az, aki mindent tud. Azt kell mondjam, hogy a jelek szerint Gyurcsány nem akarta "kicsinálni" a titkárnőjét, u.akkor Schadl meg az édesanyjával ezt megteszi?! Hát milyen ember az ilyen?!
Lepényleső
...véletlen,- ahogy szerdán modhatjuk;holnap után pénteken?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.