Feltételezhető, hogy Aligán egy kikötő-fejlesztési beruházás következtében köztulajdon tűnt el, amivel felbecsülhetetlen értékű kár érte a magyar államot.

Köztulajdon tűnt el Aligán, amivel felbecsülhetetlen értékű kár érte a magyar államot – Az MSZP bolygatta meg az újabb fideszes mutyit

Fotó: MTI/Kovács Attila

Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese közölte, hogy ezért írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Lázár János építési és közlekedési miniszternek.

Az ellenzéki politikus kérdéseivel arra keresi a választ, hogy valóban megszűnt-e az állami tulajdonban álló kikötő és móló Aligán, hogyan változhatott át a közvagyon magánvagyonná, és miért nem állami beruházásban valósult meg a kikötőfejlesztés.

Arra hivatkozott: tudomásukra jutott, hogy az Aliga Liget kikötő létesítésére vonatkozóan az illetékes szakhatóság helyt adott a Pro-Mot Hungária Ingatlanfejlesztő Kft. kérelmének. A hatóság a kikötő építésének engedélyezési eljárásában megállapította, hogy a különböző helyrajzi számokon lévő ingatlanok tulajdonosa a magyar állam.

A létesítési engedély birtokában az Aliga Liget területén az egyébként közterületként és parti sétányként is működő kikötőt elbontották, és helyére egy másik, kevesebb és kisebb hajók fogadására alkalmas kikötőt létesítettek, és azt a bejáratnál kerítéssel lezárták – mondta Gurmai Zita. Hozzátette, a fejlesztő az egyik mólót megnyitotta ugyan, de mivel az nem közterület, így a helyiek tartanak attól, hogy a cég a létesítményt bármikor lezárhatja.

A frakcióvezető-helyettes kiemelte, egy vízjogi üzemeltetési engedély kiadásával kapcsolatosan derült ki, hogy a vízi létesítmények már az engedélyes tulajdonát képezik: a korábban állami tulajdonban álló kikötő és móló helyén új vízi létesítmények épültek, ezek azonban már nem közösségi, hanem magántulajdonban vannak.

Az ellenzéki képviselő szerint ezért feltételezhető, hogy a Turisztikai Alap támogatásával megvalósult beruházás következtében köztulajdon tűnt el. Ráadásul a fejlesztő a kikötő bérbeadásából évente több mint 400 millió forint bevételre tesz szert, amelynek köszönhetően a beruházás saját forrásból álló költsége két éven belül megtérül – hívta fel a figyelmet Gurmai Zita, aki mindezek alapján fordult Lázár Jánoshoz írásbeli kérdéseivel.

Forrás: MTI

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

percsi
Az utolsó kastélyokat is elajándékozták, már szinte semmi nincs az állam tulajdonában! Hamarosan a szemünket is kilopják!
És ezekre szavaznak a nagy hazafiak!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Nem tűnt az el, csak átalakult!
És különben is, a döntően fideszes tulajdonosi háttérrel rendelkező Pro-Mot Hungária mégiscsak magyar állampolgároké, így csupán a tulajdonosi szerkezet változott, de a magyarság (mint olyan) nem károsodott!! Miként ugyanígy áll a helyzet a szétosztandó kastélyok és egyéb, eddig állami tulajdonok esetében is! Az csupán egy véletlen, hogy ezekhez (valahogy) mindig egy jól körülírható rétegnek van szerencséje hozzájutni! Biztos ők a legjobb és leggondosabb gazdái ezeknek az értékeknek!
ómió
@Emmersson71: Aberró! Mindkettőnek az "alultápláltja" vagy!?
Emmersson71
@ómió: Szájer és Kaleta a TE buzi barátaid, te aberrált fartúró!
ómió
@Emmersson71: Aberró! Régóta vagy "Szopoklész"!?
Emmersson71
@ómió: @szopómió: Szájer és Kaleta a TE buzi barátaid, te aberrált fartúró!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.