Az ukrajnai háborúról, a pedagógusok új életpályájáról és a vendégmunkásokról is szó volt kedden napirend előtt az Országgyűlésben.
Fotó: Csárdi Antal , az LMP képviselője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. június 13-án. MTI/Kovács Tamás
Csárdi Antal (LMP) szerint Orbán Viktor átlépett egy határt, amikor a Bild című német napilapnak adott interjúban azt mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnök nem háborús bűnös.
Az ellenzéki képviselő szerint nem olyan nehéz megállapítani, hogy
Putyin háborús bűnös, ráadásul a magyar miniszterelnöknek jogi végzettsége van.
Közölte, amikor a kormányfő letagadja és relativizálja a háborús bűncselekményeket, akkor ezzel a legnagyobb kárt Magyarországnak és az ország megítélésének okozza.
Hozzátette:
mindenkinek a szeme előtt kell lennie, ahogy a bucsai utcákon halottak fekszenek. Lehet érdekek és értékek mentén politizálni; az a politika amely nem hordoz értékeket, nem vállalható
- mondta, hozzátéve, a kormány bocsánatkéréssel tartozik az elhangzottak miatt.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára közölte, a kormánynak a legfontosabb a magyarok érdeke.
A kabinetnek ugyanúgy fontos az is, hogy a magyarok érdekét képviselje
- hangoztatta.
Felidézte az Orbán Viktor által a Bild-interjúban elmondottakat.
Közölte,
a kormányfő arról beszélt, hogy őt Magyarország érdekli és ami Oroszország és Ukrajna között történik, rossz a magyaroknak. A miniszterelnök szólt arról is, hogy Magyarország kezdettől a béke pártján áll, tűzszünetet szorgalmaz és béketárgyalásokat
- mondta.
Az államtitkár szerint ezzel szemben az ellenzék háborúpárti, a háború folytatását akarja, nem szavazta meg az Országgyűlés békepárti határozatát sem.
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás